Válás tizenöt nap után

Három forduló, két hét: Rotariuék ennyit „bírták” Nagyváradon
Három forduló, két hét: Rotariuék ennyit „bírták” Nagyváradon
Iosif és Ilie Rotariu múlt hét vége óta már nem trénerei a Nagyváradi Bihar FC együttesének: állítólag magánéelti okok miatt távoztak. Helyettesítőjük Gheorghe Ghiţ lett.

 

Ahogy azt korábban már jósoltuk, megtörtént: két héttel azután, hogy hivatalosan is a Nagyváradi Bihar FC vezető-, illetve pályaedzői tisztébe nevezték a Iosif, Ilie Rotariu testvérpárost, szombaton este a szakvezetők lemondtak tisztségükből. Mindezt a váradi klub csak kedden jelentette be hivatalosan, amikor Gheorghe Ghiţ személyében megtalálták a régi-új szakvezetőt, a két temesvári edző helyettesítőjét. Ghiţ legutóbb a 2010/11-es évadban (a csapat akkor feljutott az élvonalba, viszont a már ismert okok miatt nem lett I. ligás tag), majd a jelenleg is zajló évad őszi idényének elején működött közre a piros-kékeknél vezetőedzőként, viszont a gyengébb eredmények miatt leváltották, s helyére az olasz Leonardo Gabbaninit ültették, akit nem sokkal később akkori másodedzője, Stelian Farcău váltott a kispadon.

Más-más verziók

A téli felkészülés alkalmával Farcău jó eredményeket ért el, ám a bajnokságban gyengén kezdett a csapat, ezért három fordulót (Temesvár 0–2, Gyulafehérvár 1–3, Tr. Severin 1–0) követően menesztették. A helyére érkezett Rotariu testvérpáros sem „húzta” sokáig: az UTA-tól elszenvedett (0–2) vereséget még elnézték nekik, ugyanis 5–0 arányban nyert az együttes a Nagybánya ellen, ám a múlt hét pénteki, Félixfürdői Luceafărul elleni „bukta” már sok volt a klub vezetésének, ezért szakításra került sor. A hivatalos verzió szerint Rotariuék családi gondokra hivatkozva mondtak le, a „zuhanyhiradó” viszont kirúgásról számolt be…