Vakációs angolórák gyerekeknek

Vakációs angolórák gyerekeknek
Több Bihar megyei településen kezdődtek el a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a Learning Enterprises által közösen szervezett angolórák. Nagyváradon három helyszínen zajlanak.

Tizennegyedik éve zajlanak a vakációs angolórák többek között Bihar megyei településeken is – iskolákban, parókiákon, vagy a gyermekmentő szolgálat székhelyén. A lényeg, mondta el Szántó Ildikó, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nagyváradi szervezetének vezetője, hogy amerikai egyetemisták töltik itt a kötelező gyakorlatukat – egy részük neves egyetemekről érkezik, mind pédául a Harvard, s játékos, interaktív formában tanítják a gyerekeket, kamaszokat. Az idén Nagyvárad mellett Szalacson, Szentjobbon, Berettyószéplakon, Biharpüspökiben, Érmihályfalván, Szalárdon, Ottományban és Érkeserűn is megszervezték a kétszer háromhetes tanfolyamokat, ezenkívül Szatmár, Szilágy, Kovászna és Hargita megyékben is zajlanak az itteniekhez hasonló kurzusok.

Három órás program

Bihar megyébe tizenöt amerikai fiatal érkezett, a nagyváradi 11. sz. iskolában, ahol jártunk, a pennsylvaniai Kirsten Tiroly tanítja a gyerekeket, a három csoport mindegyikét egy-egy órán keresztül. Az amerikai fiatalok itteni családoknál szálltak meg.

A tanfolyamok mindenütt hétfőn kezdődtek el, Nagyváradon a 11. sz. iskola mellett az Eminescu utcai Coworking irodában, valamint a Diakónia Keresztény Alapítvány székhelyén. A 11. sz. iskolában mindhárom csoport 40-50 gyerekből áll, az egyik csoportba az óvodások és előkészítő osztályosok járnak, a másodikba az alsó tagozatosok, a harmadikba pedig ötödiktől kezdődően. A középső csoportban már nincs hely, de a másik kettőbe még fogadnak feliratkozásokat, érdeklődni Perecz-Simo Annamária tanítónőnél lehet, a 0742.996.792 telefonszámon.

A nagyváradi 11. sz. iskolában ugyan csak egy háromhetes tanfolyam zajlik, de ez különbözik a többi helyszíntől, ugyanis Perecz-Simo Annamária és Vass Annamária tanítónők önkéntesen elvállalták, hogy reggel kilenctől tizenkét oráig foglalkozzanak a gyerekekkel. Amíg az egyik csoport angolórán van, a többi gyerek kint játszik a két tanítónő irányításával. „Egy kis segítséget akartunk adni a szülőknek, hogy ne kelljen várniuk egy órát, a gyerekek pedig legalább addig is kint vannak a levegőn, nem a számítógép előtt ülnek” – mondta Perecz-Simo Annamária, aki egyúttal köszönetet mondott Lucaciu Ramona aligazgatónak, aki segítséget nyújtott és termeket biztosított.

Kirstennel is váltottunk néhány szót – mint mondta, nagyon tetszenek neki a váradi épületek, s mindenki nagyon kedves. „Úgy gondolom, hasznos lehet egy angolul folyékonyan beszélő személlyel tanulni a nyelvet” – tette hozzá.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .