Vádat emeltek a halálos tömegszerencsétlenséget okozó román sofőr ellen

Fotó: MTI
Fotó: MTI
A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt azzal a román férfival szemben, aki tavaly november 14-én halálos tömegszerencsétlenséget okozott Pusztaszeren – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.

 

Szanka Ferenc közölte, a házi őrizetben lévő férfit az ügyészség halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja.
A vádirat szerint a 14 utast szállító kisbuszt vezető férfi Pusztaszer főutcáján mintegy 70 kilométer/órás sebességgel közelített meg egy útkereszteződést, amelynek a veszélyességét a táblákon kívül útfestés is jelezte. A sofőr már csak féktávon belül vette észre, hogy az elsőbbségadás kötelező táblával védett úton egy személyautó közeledik és összeütköztek. Mindkét jármű árokba hajtott, a személygépkocsi villanyoszlopnak csapódott, a kisbusz átfordult a tetején.
A személyautót vezető csongrádi asszony a helyszínen életét vesztette, a kisbusz utasai közül ketten súlyosan, tizenegyen – a vádlotthoz hasonlóan – könnyebben megsérültek.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter