Vádaskodó szakszervezet

Vádaskodó szakszervezet

Nagyvárad – Adrian Marcu, a Gyermek- és
Társadalomvédelmi
Főigazgatóság Pro As
Szakszervezetének az elnöke egy keddi
sajtótájékoztatón több
ügyben megvádolta Koncsek-Vadnai Zitát,
az intézmény vezetőjét.

Adrian Marcu, a Gyermek- és
Társadalomvédelmi
Főigazgatóság Pro As
Szakszervezetének az elnöke kedden azzal
vádolta Koncsek-Vadnai Zita
ügyvezető igazgatót, hogy egy
birósági végzés
 alapján a Megyei Tanács
részéről az
intézménynek kiutalt 80 milliárd
régi lejt pénzösszeget
valamennyi  alkalmazott közt
szét akarja osztani, annak ellenére, hogy
szerinte a dokumentumban az áll, hogy
csupán a szakszervezeti tagok jogosultak erre.
Az érdekképviseleti vezető
kilátásba helyezte, hogy amennyiben
Koncsek-Vadnai Zita nem az ő
álláspontjának megfelelően
jár el, akkor április 15-én
birósági végrehajtási
eljáráshoz folyamódva
kezdeményezni fogja az igazgatói
irodában található javaknak a
lefoglalását. Adrian Marcu azt is
a szemére vetette a Gyermek- és
Társadalomvédelmi
Főigazgatóság
irányítójának, hogy
catering  céggel hozatja az
ennivalót a gyermekgondozó
központokba, pedig
megitélésében helyben is el
lehetne készíteni az ebédet. Azt
állította: az étel
ráadásul pocsék, március
30-án például svábbogarak
voltak a feltálalt makaróniban. A
szakszervezeti elnök ugyanakkor azt is
sérelmezte, hogy a dologi
eszközöket
 egy bizonyos
bevásárlóközpontból
kell beszerezni, meggyőződése, hogy
azért van így, mert valakinek ez
állhat az érdekében.

Svábbogarak a
makaróniban


Az erdon.ro megkeresésére reagálva
Koncsek-Vadnai Zita, a Gyermek- és
Társadalomvédelmi
Főigazgatóság vezetője
visszautasította azokat a vádakat,
melyeket Adrian Marcu, a Pro As Szakszervezet
elnöke fogalmazott meg ellene.
Hangsúlyozta: olyan birósági
végzéssel rendelkezik, mely az
érdekvédelmi képviselő
által mondottakkal ellentétben
feketén-fehéren leszögezi, hogy
valamennyi  szerződéses
munkaviszonyban levő alkalmazott kell
részesüljön a Megyei Tanács
által kiutalt 80 milliárd régi
lejből, nem csupán a szakszervezeti tagok.
Ami a catering céget illeti: elmondása
szerint annak idején azért
döntöttek az étkeztetés ezen
formája mellett, mivel sokkal kevesebb
költséggel jár annál, mintha
helyben készítenék el az
ebédet. Az igazgatónő elmondta:
csodálkozik azon, hogy ha tényleg annyira
rossz az étel minősége, akkor ezt
eddig miért nem jelezték neki sem
szóban, sem pedig írásban.
Meggyőződése, hogy amenyiben
tényleg svábbogarak voltak a
makaróniban, akkor azokat Adrian
Marcu
tette bele.

Törvényesen
működnek

Koncsek-Vadnai Zita ugyanakkor azt is
elárulta: annak idején a
vezetőség éppen azért
döntött úgy, hogy egyetlen
cégtől szerezzék be a dologi
eszközöket, hogy az elszámolás
tiszta és világos legyen.
Hangsúlyozta: az intézmény
keretében működő másik
két szakszervezettel kitünő a
kapcsolata. Megitélésében Adrian
Marcu azért kezdeményezett
rágalomhadjáratot ellene, mivel
csökkent az általa vezetett szakszervezet
tagjainak a száma, és az elnök
úgy akar új híveket toborozni
magának, hogy azt a tévhitet
 hinti el, hogy csak azok kapnak a szóban
forgó pénzösszegből, aki a Pro
As-hoz tartóznak. “A Gyermek- és
Társadalomvédelmi
Főigazgatóság egy állami
költségvetésből,
legálisan működő
intézmény. A Megyei Tanácsnak van
alárendelve, nem pedig a Pro As Szakszervezetnek
vagy Adrian Marcunak”, fogalmazott az
ügyvezető igazgató.

Ciucur-Losonczi Antonius