Üzenetküldő rendszerrel bátorítanák a véradásra az embereket

Üzenetküldő rendszerrel bátorítanák a véradásra az embereket
Az RMDSZ kezdeményezésre ezután telefonos üzenetben köszönik meg a véradóknak, amikor segítettek egy betegen, és ugyancsak sms-ben jeleznék, ha egy megyében a véradó-központban további önkéntes vérdonorokra van szükség. A tervezetről szerdán, március 6-án szavazott döntéshozó fórumként a képviselőház plénuma.

Dr. Vass Levente, az RMDSZ Maros megyei parlamenti képviselője a törvénykezdeményezés ötletgazdája és kidolgozója elmondta, azért volt szükség egy ilyen törvénymódosításra, mert kiemelten fontos, hogy megfelelő mennyiségű vérkészítmény előállításával minden beteg megkapja a megfelelő vércsoportot, ezáltal csökkentve a transzfúzió szövődményeit és elősegítve a pácines gyógyulását. A Maros megyei törvényhozó az elfogadott jogszabályról kifejtette, kezdeményezőként arra számít, hogy ezáltal többen fognak majd rendszeresen vért adni. Megerősödik a közösségi felelősségvállalás és szolidaritás. „Az a célunk, hogy elsősorban a rendszeresen véradók számát növeljük, hiszen egyes vérkészítmények felhasználhatósági időtartama kevesebb, mint 5-7 nap, ami az állomány állandó frissítését teszi szükségessé. A rendszer megerősítése kulcsszerepet játszhat egy-egy nagyobb baleset alkalmával is, amikor irányítani és serkenteni lehet és kell a véradást” –taglalta a képviselő. Hozzátette: a véradási készség Európa-szerte csökkenőben van, azonban a kontinens többi országával ellentétben, ahol a vérkészítmények megfelelő számú előállításával és azoknak az optimális használatával a véradások számának csökkenése nem okozott ellátási gondot, Romániában ennek ellenkezője történik, itt is csökken a véradási kedv, de növekszik a vérigény.

A törvény a Hivatalos Közlönyben történő megjelenését követően 2020 januárjától lép érvénybe.

(RMDSZ Sajtóirodája)