Úton a Fénylő Fal felé

Fotó: Hazajáró facebook oldala
Fotó: Hazajáró facebook oldala
Varga Csaba nagyváradi hegymászó tartott vetített képes előadást október 10-én Gasherbrum II. expedícióról és a sikeres csúcsmászásról a nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceumban.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt által elindított Polgári esték rendezvénysorozat keretében vetített képes előadást tartott október 10-én, csütörtökön Varga Csaba nagyváradi hegymászó, aki egy nemzetközi expedíció tagjaként, de egyedüli magyarként vágott neki a Karakorum-hegységben, Kína és Pakisztán határán álló Gasherbrum II (K4) csúcsnak. A hegymászó a Duna Televízió Hazajáró című műsorának háttértámogatásával indult útnak és jutott fel a világ 13. legmagasabb hegycsúcsára, a 8035 méteres Fénylő Falra ez év július 21-én. A fiatal hegymászó előadását Csomortányi István vezette fel, elmondva, hogy Varga Csaba már több éve foglalkozik hegymászással, a Kárpátok csúcsai után az Alpokban, a Kaukázusban és most a Karakorum-hegységben mássza a hegyeket. Hozzátette, hogy ha Varga nagy álma sikerül, ő lesz az első magyar, aki megmássza a K2-t.

Csúcshódítás

Varga Csaba, aki autentikus pakisztáni viseletben jelent meg, röviden ismertette az expedíció útját és a főbb állomásokat. Érdekességként megemlítette, hogy a pakisztáni terroristatámadások miatt, majdnem lefújták az expedíciót, de végül sikerült elintézni, hogy a hegymászók tovább folytassák útjukat. Mint elmondta, a mászással és az aklimatizációval nem volt különösebb gondja, sőt, sikerült a legjobb napot kiválasztani a csúcstámadásra, mivel ezt követően elromlott az idő. Az eltűnésével kapcsolatos híresztelésekre vonatkozó kérdésre válaszolva a hegymászó elmondta, hogy „a sajtó alig várja, hogy történjen velünk valami a hegyen, az is elterjedt, hogy eltűntem, pedig csak nem volt nálam műholdas telefon. Nem voltam nagyobb veszélyben mint bárki más ott”. A sikeres csúcshódításról pedig annyit mondott Varga Csaba, hogy „a magasság miatt elég fáradt és kábult az ember, gyorsan megcsináltam a csúcsfotókat és le is indultam, és már csak akkor tudtam felfogni az egészet, miután már biztonságban megérkeztem az alaptáborba. Korábban azt gondoltam, hogy ha felérek a csúcsra, valami katartikus érzés lesz úrrá rajtam”.

Pakisztáni kultúra

Az előadást követően az újságírók kérdésére válaszolva Varga Csaba elmondta, hogy azért öltözött autentikus pakisztáni viseletbe, hogy minél többet megmutathasson az ottani emberek életéből, kultúrájából, életstílusából. „A pakisztáni kultúra és civilizáció nem annyira kifejlett a nyugati sztenderdhez képest, még gyerekcipőben jár. Ennek ellenére sokat tudunk tanulni Pakisztántól, hiszen az elöregedő európai népességgel szemben egy fiatal, boldog, életerős kultúrával ismerkedtem meg. Azzal kapcsolatban, hogy miért pont a 8035 méteres Fénylő Falat választotta első nyolcezresének, Varga Csaba elárulta, hogy ez egy kezdő nyolcezresnek számít, könnyebb megmászni. „Igaz, hogy vannak ennél könnyebben megmászhatók is, de a biztonság mellett fontosnak tartottam a tapasztalatszerzést is. Pakisztánra pedig azért esett a választásom, mert köztudottan olcsóbbak az expedíciók mint például Nepálban”.

A hegymászás csak hobbi

Varga Csaba hegymászó karrierjéről így nyilatkozott: „Nem tartozom a profi hegymászók közé, hiszen nem ebből élek, ezt csak hobbi szinten művelem, igaz ha már voltam egy nyolcezresen, az már valamilyen szinten profizmust jelent, de annak még csak a legalsóbb szintje. Nem is kívánok ebből élni. Körülbelül 13-14 éve kezdtem el hegyet mászni, túrázni, és mindig az érdekelt, hogy a legnehezebb úton a legmagasabb csúcsokra érjek fel. Ez motivált. Vonzanak azok a helyek, amelyek nehezen elérhetőek, talán ez ösztönöz”. A csúcsfotókon látható volt, hogy a fiatal hegymászó egy Nagyvárad feliratú magyar zászlót is magával vitt, ennek fontosságáról Varga Csaba annyit mondott el, hogy „nagyváradi magyarként fontos volt, hogy felvigyem ezt a zászlót. Büszkének kell lennünk arra, hogy nagyváradiak vagyunk, és így kell tovább is élnünk. Ezt a gondolatot próbáltam erősíteni ezzel a gesztussal is”.

Tervek

Varga Csaba jövőbeni terveiről is beszélt: „még nem tudom pontosan, melyik lesz a következő csúcs, de ugyancsak Pakisztánban lesz, talán a Broad Peak, a Gasherbrum I-es, talán egy technikailag kicsit nehezebb hegyre vállalkoznék, de még nincs eldöntve. Évente egy nagy csúcsot szeretnék megmászni. Most ugyan a nyolcezresek vannak soron, de tudni kell, hogy nagyon szép hétezres csúcsok is vannak, némelyik még nehezebb is mint magasabb társaik. Egy nagy álmom valósulna meg, ha valamikor, mikor felkészültebbnek érzem magam, a K2-vel is megpróbálkozhatnék, igaz oda nem elég a technika, nagyon sok szerencsére is szükség van.”

Nagy Noémi