Utolsó, szomorú szerepét is eljátszotta

Utolsó, szomorú szerepét is eljátszotta
Végső búcsút vettek barátai, tisztelői, pályatársai a múlt héten elhunyt Ács Tibor színművésztől, akit kedden délben ravataloztak fel a nagyváradi Szigligeti Színház előcsarnokában, majd délután örök nyugalomra helyeztek a Rulikowski temetőben.

Kedden déli tizenkét óra után fél órával ravatalozták fel Ács Tibor koporsóját a Szigligeti Színház előcsarnokában. Elsőként Czvikker Katalin és Daniel Vulcu, a Szigligeti Színház és a Mária Királyné Színház menedzserei álltak gyászőrséget a koporsó mellett, majd egymást váltva sorra következtek a Szigligeti Színház színművészei és munkatársai. Eközben virágokkal, koszorúkkal érkezve rótták le kegyeletüket a koporsó előtt mindazok, akik tisztelték és szerették a város nagy nevettetőjét. Eljött a ravatalozásra többek között az egykori színészpartner, Miske László, Jenei Imre neves labdarúgóedző, Tőkés László EP-képviselő, volt református püspök és Delorean Gyula, Bihar megye alprefektusa is.

Kincsek

Ács Tibor temetési szertartására két órától került sor a Rulikowski temető Steinberger kápolnájánál. Itt Fodor József, a nagyváradi római katolikus püspökség általános helynöke mondott beszédet. A nagy számban megjelent gyászolók előtt így fogalmazott: „Ács Tibor testvérünk már odaállt az örök bíró elé, elvitte cókmókját és kiteregette az Úr színe előtt. Megnyugtató és vigasztaló számunkra az a tudat, hogy ezen cókmókok között, ha volt is limlom, emberi gyarlóság, hiba, sok volt az értékes kincs is. Ott volt az ő szeretete, közönsége iránti megbecsülése és annak szolgálata, lelkiismeretes kötelességteljesítése. Ács Tibor nem ment üres kézzel az Isten ítélőszéke elé. (…) Tisztelt és szeretett színháza, művésztársai, rokonsága, barátai, jó szomszédai, betegségében őt szolgáló jótevői, hűséges váradi közönsége, és nem utolsó sorban az anyaszentegyház fog jó szót szólni érette az Isten előtt.” Fodor József hangsúlyozta, hogy az irgalmasság lelki cselekedetei között szerepel a szomorúak vigasztalása is. „Minden művész hivatása ilyen vigasztalás nyújtás, ő is ezt tette” – tette hozzá végül.

Közkedvelt színész

Ezt követően az egykori pályatárs, Hajdu Géza búcsúzott Ács Tibortól, akit az utóbbi évtizedek egyik legismertebb váradi színészének nevezett. Mint elmondta, Ács Tibort a színház varázsa hamar rabul ejtette. „Megpróbált ő az építészet, a futball felé menekülni, de nem sikerült. Orvosira felvételizni indult el Marosvásárhelyre, de valamilyen isteni sugallatra a színin kötött ki. Az akadémia elvégzése után Szatmárra, egy igazi családi légkörű színházba került. Az igazi sikert A rút kiskacsa bonvivánjának szerepe hozta meg neki, amit a mi Szabó Józsefünk rendezett, aki egyből felismerte az ő megfejthetetlen, csak a váradiakra jellemző tehetségét. Az öt év szatmári szolgálat után hazahozta Váradra. Tibi 1977-ben tér meg szülővárosának kebelére, mint a tékozló fiú. A közönség hamarosan a szívébe zárta, rövid időn belül az egyik legnépszerűbb színésze lett a városnak.”

Harmincegy év

A továbbiakban elhangzott, hogy Ács Tibor „sehová nem tartozott, csak a színházhoz: itta, habzsolta a sikert. (…) Értett a közönség nyelvén, tudta, hogyan kell feldobni a lankadó érdeklődésű közönség hangulatát, mindig partnere volt a közönségnek, nem egyszerű szemlélőnek tekintette, hanem játszótársnak, ezért lelkesítette, néha provokálta a színházba betérőket. Harmincegy évig szolgálta határtalan szeretettel Nagyvárad színházkedvelő közönségét. Tibi szinte mindenben játszott, és mindent játszott: drámát, vígjátékot, zenés darabot, kabarékban énekelt, táncolt. Ő volt a legkelendőbb a színészek körében, és ezzel párhuzamosan a közönség körében is. Életrevalósága, humora, csibészsége révén mindenki szeretetét kivívta, s erre törekedett egy életen át. Erre volt szüksége, a szeretetre. Ezáltal táltosodott meg, ezáltal volt képes csodákra a színpadon. De nemcsak ott, hanem az élet mindennapjaiban is. Utánozhatatlan humorával mindig fején találta a szöget, mindig feloldotta a vérre menő nagy dilemmákat. Ács Tibor tudta, hogy egy életünk van, s hogy mennyire egymásra vagyunk utalva, egy láncolatban élünk és dolgozunk, és minden láncszemre szükségünk van, és minden láncszemnek megvan a maga szerepe”

Az utolsó évek

A pályatárs felidézte Ács Tibor életének talán legnehezebb, utolsó kilenc évének megpróbáltatásait is: „Amikor a nagy szereposztó leszólította a világot jelentő deszkákról, kicsúszott a lába alól a talaj. Sok idő telt el, míg magához tért, de a színház nélküli létet soha nem tudta megszokni. Kijárt a piacra kofákat szórakoztatni, a szomszédoktól hálát, szeretetet, mosolyt kapott, de tapsot, ami a színész lételeme, soha. Nagyon meggyötörte a kilenc évig tartó betegség, de az, hogy soha többé nem léphet az általa is verejtékkel áztatott deszkákra, elviselhetetlenné tette életét. Már csak álmaiban tündökölt a reflektor fényében”. Hajdu Géza ekképpen zárta visszaemlékezését: „Hosszú őszeinek során megedzett, megsárgult életlevele is lehullott, nem várván meg az idei rügyfakadást. Szeretnénk hinni, hogy levele az édes anyaföld termőtalajába esik, hogy tovább táplálja a jövő színésznemzedékeit”. A visszaemlékezés és az ima után a gyászmenet végső nyughelyére kísérte Ács Tibort.

Pap István