Útfelújítás és területrendezés

Útfelújítás és területrendezés
Felújítják Nagyváradon a Bihorului útnak valamivel több mint két kilométeres szakaszát, ugyanakkor területrendezési munkálatok zajlanak az immár felújított Martin Andersen Nexö utcán.

Az infrastrukturális beruházások részleteit Florin Birta, Nagyvárad alpolgármestere ismertette a sajtó képviselőivel tegnapi, terepszemlével egybekötött tájékoztatóján. Kiemelte, hogy jelenleg zajlik a Bihorului útnak a Füstös (Teodor Neş) hídtól a szerpentinig tartó 2051 méteres szakaszának a felújítása, a költségvetés mintegy 5,6 millió lej. A kivitelezési időszak hat hónap. A munkálat március közepén kezdődött, de az áprilisi és májusban esőzések hátráltatták a kivitelezőket (Drum Asfalt, Trameco, Drumuri Bihor) ezért valószínűleg novemberig kitolódik a kivitelezési határidő. A tájékoztatón elhangzott, hogy az utca leaszfaltozása mellett kiépítik a járdákat, a zöldövezeteket, továbbá parkolóhelyeket alakítanak ki ott, ahol lehetséges, valamint beton támfalakat is oda, ahol az előírások és a műszaki tervek ezt szükségessé teszik. A járdák már mintegy hatvan százalékban elkészültek. Birta megemlítette, hogy körforgalom épül a Ion Bogdan utca kereszteződésében, továbbá ezen az útszakaszon az út mentén üzembe helyeznek két szivattyúállomást is, ezek fogják a felújított esővíz-elvezető csatornákból átszivattyúzni a vizet a Kis Körösbe és a Văd-patakba, és ezzel megoldódik az eddig az Oncsa telepen sok kellemetlenséget okozó belvizek és áradások problémája.

Területrendezés

A Bihorului út felújítása, valamint az új biharpüspöki összekötőút építése mellett kisebb szabású, de a helybeliek számára hasznos útfelújítási és térátalakítási munkálatok is zajlanak Nagyváradon a Martin Andersen Nexö utcán. Mint arról Florin Birta beszámolt, június végén fejeződtek be a modernizálások a Nexö, a Lăcrimioarelor és a Caraiman utcákon, ezek mintegy 900 ezer lejbe kerültek áfa nélkül. Jelenleg a Nexö utca és a vasúti töltés közötti telekrész rendezése folyik a Füstös (Teodor Neş) híd melletti szakaszon. Itt korábban egy elhanyagolt, gazzal belepett terület volt, most azonban sportpályát és zöldövezetet alakítanak ki ott. Már kerítés áll a vasúti töltés mellett, és a sportpályát is ötméteres kerítéssel veszik körül, hogy a labda ne pattanjon ki a vasúti sínekre és a környező házak udvaraiba. A sportpálya és a Füstös híd között zöldövezet lesz, itt sétányt építenek ki, ősszel fákat ültetnek és füvesítik is azt a területrészt. A munkálatok körülbelül egy hónapig tartanak, ígérte Birta.

Pap István