Utakkal kapcsolatos szerződéseket írt alá

Pásztor Sándor Bihar megyei tanácselnök
Pásztor Sándor Bihar megyei tanácselnök
Hétfőn a román fővárosban járt Pásztor Sándor RMDSZ-es Bihar megyei tanácselnök, ahol két olyan projektet írt alá, amelyek infrastrukturális beruházásokkal kapcsolatosak.

Hétfőn Bukarestben járt Pásztor Sándor RMDSZ-es megyei tanácselnök, a kormány külön meghívására, mivel úgy van elkönyvelve Bihar a fővárosban, mint egyike azon megyéknek, melyeknek a legjobban sikerült projekteket megalkotniuk ebben az évben. Mint ismert, két héttel ezelőtt az önkormányzati testület megszavazta az Erdélyi-szigethegység projekteket, a két útszakaszt, illetve alá lett írva a PNDL keretében. Mikor beindultak ezek, még arról volt szó, hogy akár 2019 környékén pályázni lehet egy harmadik szakaszra is, ugyanis eddig megvan a Belényes- Biharfüred, valamint a Biharfüred- Lesi-tó közti rész, és nincs készen a Lesi-tótól egészen Jádremetén keresztül Kolozs megyéig.

A jó hír, hogy kihasználva azt, hogy átcsoportosítások voltak, illetve a többi megyék elkéstek egy kicsit, alá sikerült írni másfél évvel korábban a harmadik szakaszt is, mely arra vonatkozik, hogy Jádremetétől egészen a Drăgan-tóig összekötik a 76-os Várad-Déva országutat a Várad-Kolozsvár országúttal a hegytetőn, s ezzel tulajdonképpen létrehozzák teljes mértékben a Bihar megyei szakaszon az Erdélyi-szigethegység utat. A miniszterelnök jelenlétében a Victoria-palotában aláírt szakasznak az értéke 36,2 millió lej, és durván 12,8 kilométert jelent. Ezzel összességében a teljes bihari rész megközelítőleg 59 kilométer, mellyel finanszírozás szinten teljes mértékben rendben vannak.

Ugyanakkor a Fejlesztési Minisztériumban egy másik projektet is aláírt a tanácselnök, mellyel összekötik a Kolozsvári utat Pusztaújlaktól, Mezőtelegd mellől a Bihar-Margitta közúttal (Újlak- Kabaláspatak- Borszeg- Alsótótfalu). Ez 25 kilométer, a szerződés értéke 33,4 millió lej.

Ciucur Losonczi Antonius

Címkék: ,