Úrnapi szentmise és körmenet volt

Úrnapi szentmise és körmenet volt
Szentháromság vasárnapját követő csütörtökön a római katolikusegyház az Úr testének és vérének ünnepét, vagyis Úrnapját üli. Ez alkalomból körmenetet tartottak a nagyváradi Székesegyház előtti téren.

Úrnapján este Exc. Böcskei László megyés püspök a helyi hagyomány szerint a város papjaival és híveivel közösen ünnepi szentmisét mutatott be a Székesegyházban, melyre külön meghívta a város plébániáinak ez évi elsőáldozóit és bérmálkozóit, illetve a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum oktatói és diákjai is jelen voltak.

Bevezető gondolataiban az egyházmegye főpásztora azt emelte ki: Úrnapján ismét megtapasztalhatjuk milyen, amikor az Úr Jézusra figyelünk, érte teszünk, engedjük, hogy jelen legyen a mi életünkben, mely által az életünk szebbé és kellemesebbé válik. Ez történt néhány órával korábban is, amikor a téren, a szabadban oltársátrakat építettek a különböző közösségek képviselői az Úrnak, mely vallásos megnyilvánulás annak a jele, hogy nem csak a külső világban akarnak oltárt emelni, hanem a szívükben is, hogy ezáltal jobbá váljon az életük, s rajtuk keresztül a világ.

Eucharisztikus Krisztus

Az evangéliumi részlet Szent Márk könyvéből szólt. Prédikációjában Böcskei László püspök a Szentháromság vasárnapjának evangéliumából Szent Mátét idézte, aki szerint Jézus azt mondta tanítványainak: „én veletek vagyok mindennap a világ végéig”, majd arra utasította őket, hogy „menjetek és tegyétek tanítványommá minden nemzetet”. Nemcsak az apostoloknak, hanem minden pünkösdi embernek élnie kell ezen lehetőséggel és eséllyel, melynek teljesítésére törekednünk kell. Ez számunkra nem egy közönséges küldetés kell legyen, hiszen nem egy közönséges forrásból fakad. A cél pedig, melynek kimunkálása ránk lett bízva, nem a mulandóságokról szól, hanem az örökkévalóságról, ahol remélhetjük a boldogságunk kiteljesedését- hangsúlyozta a főpásztor. Úgy fogalmazott: az Úrnapja arról szól, hogy Isten cselekszik, tesz, közvetlenül, személyesen és mélyrehatóan, hogy minden idők embere megtapasztalja a szeretet erejének vonzását. Azt jelenti, hogy az eucharisztikus Krisztus által mi is részesei lehetünk Isten nagy ajándékának. Most is velünk van, újból és újból meghív a vele való közösségbe, mert senki és semmi nem érdemel több figyelmet és gondoskodást, mint az eucharisztikus Krisztus.

Az egyházi elöljáró egy történetet is elmesélt egy nyolcéves korában elhunyt, 1967-1975 között a Szovjetunióban élt kisfiúról, akinek eucharisztikus élete a családja és a közössége számára sok gyümölcsöt hozott a szenvedések és megpróbáltatások idején. „Isten jelenléte sok minden megváltoztathat körülöttünk. Ha menteni akarjuk acsaládunkat, a világot, a jövőnket, a szenvedőket és a tévelygőket, ne csak hagyománytiszteletből ápoljuk Krisztus testének felmutatását az úrnapi körmenetben, hanem legyünk Krisztus-hordozók az egész életünkben, ajándékozzuk őt egymásnak és a világnak”- tanácsolta.

Az áldozás után körmenetet és ájtatosságot tartottak a Székesegyház előtti téren, a monstanciát vivő püspök előtt haladó gyermekek rózsaszirmokat szórtak az útra.

Ciucur Losonczi Antonius