Urnák előtt a középiskolás diákok

Urnák előtt a középiskolás diákok

Nagyvárad – Három nagyváradi
középiskolában, köztük az Ady
Endre Líceumban járultak urnák
elé a diákok egy szavazást
szimuláció gyakorlat keretében. A
szervező a Pro Demokrácia Egyesület volt.


A Pro Demokrácia Egyesület
tizennyolcéves fennállása
óta első alkalommal szervezett
országos próba szavazást
középiskolások számára
azzal a céllal, hogy az első
szavazás előtt álló fiatalok
megismerhessék a szavazás
módszerét, ugyanakkor
ösztönözzék a
részvételt a voksolásra jogosult
diákok körében a közelgő
europarlamenti választásokon.
Nagyváradon három iskolában
szavaztak a diákok: az Ady Endre
Líceumban, a Dimitrie Leonida
Szakkollégiumban valamint az Aurel Lazar
Elméleti Líceumban. Szűcs
Árpáddal, a Bihar Megyei
Középiskolás Egyesületek
Tanácsának (MAKET) elnökével
valamint Simon Alexandruval, a nagyváradi Pro
Demokrácia Klub vezetőjével az Ady
Endre Líceumban tett látogatásunk
alkalmával beszélgettünk a
próba szavazásról, miközben a
diákok az urna elé járultak.
Megtudtuk, hogy Ady Endre Líceumban a Pro
Demokrácia Egyesület és a MAKET
mellett a szervezésben részt vett a
diáktanács is. Mintegy 300, az iskola
tizenegy és tizenkettedikes diákjait
várták az urna elé, ezek
közül ottjártunkkor
körülbelül 35-40 élt a
választás jogával, de az
urnazárásig, azaz 12 óra 30 percig
ez a szám minden bizonnyal tovább
gyarapodott.

Szavazás
előírásszerűen


A szervezők elmondták, fontosnak
tartják a diákokkal megismertetni a
szavazás mibenlétét, főleg
most, az europarlamenti választások
közeledtére való tekintettel.
Szeretnék felhívni a fiatalok
figyelmét arra, hogy az ő szavazatuk is
számít, ezért menjenek el szavazni
Június 7.-én, amikor már nem
játék, hanem az európai
képviselet a tét. A voksolók
előzetesen egy katalógust kaptak, melyben a
szervezők ismertették az Európai
Unió pártjainak politikai
programját, ennek alapján
dönthették el, hogy melyk párt a
szimpatikusabb a számukra és melyknek
érdemes bizalmat szavazni. Az
előírásszerűen zajló
választás legnehezebb
részét, a döntést
követően nem maradt más hátra,
mint a pecsétet a megfelelő helyre nyomni a
rögtönzött
szavazófülkékben, majd az
urnába helyezni azt. A szavazatokat
végül az Ifjúsági
Igazgatóságon
összesítették. Az akció
délután a Dimitrie Leonida
Szakkollégiumban és az Aurel Lazar
Elméleti Líceumban folytatódott.

Mészáros Tímea