Ünnepség és szeretetvendégség

Ünnepség és szeretetvendégség
Nagyvárad – Szinte egy gombostűt sem lehetett volna elejteni a CE Betánia központ termében, ahol, mint az már hagyomány, közös ünneplésre, szeretetvendégségre hívták a nyugdíjasokat, a magányosokat.

Visky Magdolna, az Erzsébet Kör vezetője a húsvét reményteli üzenetét közvetítette a jelenlévőknek. Két gondolatot emelt ki: van tovább, akkor is, amikor úgy érezzük, hogy mindennek vége, s csak ott lehet boldog élet, ahol a feltámadott élet van. Közös énekléssel, énektanulással folytatódott az ünnepség, majd Csomay Árpád szentjánosi lelkipásztor hirdetett igét.

Bizonyság

Az evangélium szavaiból kiindulva arról szólt: Jézus halála és feltámadása az életet jelenti azok számára, akik imádságos lélekkel vándorolnak az úton; bizonyságot nyert, hogy nem az emberi gonoszságé az utolsó szó, hanem Isten hatalmáé, s Jézust nem lehet a sírban tartani. Nem vagyunk mentesek a fájdalomtól, a problémáktól, azonban nagyobb gond, amikor Jézus úgy van jelen az életünkben, mintha meghalt volna. Sok a kicsinyhitű ember, aki hagyja, hogy Jézus mint egy halott legyen jelen az életében – mert akkor nem kell rá figyelni. A tévéreklámok üzenete az, hogy „te megérdemled” – de Jézus nélkül mi mást érdemelnénk, mint örök kárhozatot.

Próbák

Sokszor úgy érezzük, mintha mély kútban lennénk, de ha erőtlenül, könnyes szemmel kell is vándorolnunk, egyszer csak érezzük, hogy békesség száll a szívünkbe, hiszen Jézus velünk van. Áldott az az ember, aki fel tudja őt ismerni a vígasztaló emberi ölelésben, vagy az imádságban. Jézus nemegyszer egy próbával lép az életünkbe, de ha nem nyitunk előtte ajtót, meglehet, hogy kárhozat és gyötrelem lesz a részünk. Amikor buzgón imádkozunk, s egész életünkkel ráhangolódunk Jézusra, behívjuk a szívünkbe, s ő készségesen jön, s megtöri számunkra a kenyeret. „Azt kívánom, hogy ne csak a mi mostani együttlétünk, hanem az egész életünk azt példázza, hogy velünk vándorol Jézus és ő visz át mindannyiunkat az örökkévalóságba” – mondta a lelkipásztor. Visky Magdolna a későbbiekben arról szólt: leélhetjük az egész életünket hit nélkül, de meghalni már nem lehet így.

Az ünnepség hátralévő részében a szentjánosi kórus, valamint a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesületének kórusa lépett fel, majd a mintegy kétszáz jelenlévő szeretetvendégségre volt hivatalos, s mindannyian kaptak élelmiszercsomagot is.

Neumann Andrea