Ünnepre készülődő Nagyvárad

Ünnepre készülődő Nagyvárad
A nagyváradi önkormányzat egy 12 méteres műfenyőt állított fel a Szent László téren. Mellette pedig körhinta lesz gyermekeknek, és jégpálya is, előbbi már kint van, utóbbi még készül.

Eddig ugyan a December 1. parkban kapcsolták fel gombnyomással a díszkivilágítást, idén viszont a Szent László téren felállított színpad mellett fog ez megtörténni, november 30-án, szerdán 18 órától. Ugyanettől a naptól kezdve nyílik meg a karácsonyi vásár is szintén a főtéren, mely hétfőtől csütörtökig 14-20, péntektől vasárnapig pedig 12-20 óra között várja az érdeklődőket. A Szent László téren koncertek is lesznek, ezen a héten Paula Seling (november 30., kedd, 18 óra), Furdui Iancu (december 2., péntek, 19 óra), és Alexandra Uşurelu (december 3., szombat, 20 óra) lépnek fel.

Ugyanakkor felbuzdulva a tavalyi sikeren, az idén is lesznek programok a várban, december 2–24. között, hétfőtől csütörtökig 14-21, péntektől vasárnapig pedig 12-22 óra között. Lesz egyebek mellett édesség-házikó, karácsonyi pékség, manó gyár, finomságok háza, rajzfilmvetítés, és mesekuckó – utóbbiban előadóművészek, és a várban működő civil szervezetek képviselői olvasnak fel meséket a gyerekeknek, állítólag magyarul is. A várban egy élő fenyőt állítanak fel, és ha hullni fog a hó, hóvárat is lehet majd építeni, és két szombaton (december 10. és 17.) Ignác-napi tradíciókat mutatnak be.

A városban összesen 14 kilométernyi díszkivilágítás (füzérek, hópelyhet, csillagot, fenyőt mintázó díszek, fénygömbök) lesz a városban, mint tavaly is. Ezen kívül a városháza dísztermében feldíszített fenyő várja az énekcsoportokat.

Címkék: ,


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter