Ünnepi forgatag december végéig

Ünnepi forgatag december végéig
A rendőrség becslése szerint mintegy 7000 érdeklődő jelenlétében kezdődött meg szerda este hivatalosan is az ünnepi programsorozat a Szent László téren. 18 órakor gyerekek kapcsolták be a díszkivilágítást.

Az ünnepség nyitányaként Florin Birta alpolgármester mondott beszédet, melyben megemlítette, hogy először lett az ünnepi vásár helyszíne a Szent László tér, mely szerinte Románia egyik legszebb köztere. Úgy fogalmazott: a városvezetés arra törekszik, hogy a nagyváradi karácsonyi vásár európai ismertségre tegyen szert, mely nemcsak a váradiakat és a Bihar megyeieket vonzza, de turistákat is. A tömegben ott volt Ilie Bolojan polgármester is, ő azonban nem állt az emelvényre. A díszkivilágítást gyerekek egy csoportja villantotta fel, miután visszaszámlálást követően megnyomtak egy kapcsolót.

Ünnepi forgatag

Az ünnepi forgatag attrakciója a körhinta, illetve a korcsolyapálya, utóbbin 10 lejbe kerül egy órányi siklás, a korcsolya kölcsönzése 5 lej. A körhintán 3 percnyi szórakozás 5 lej. Városszerte mintegy 14 kilométernyi díszkivilágítást szereltek fel, ebből csak a Szent László téren van 2,5 kilométernyi, ahol a faházikóknál ételektől és meleg italoktól ruházati cikkekig sok mindent lehet vásárolni. Egy pohár forralt bor 5 lej, egy kávé 2–3 lej, 10 deka gesztenye 5 lej, a mézeskalács figurákért 10–15 lejt kérnek. A karácsonyi vásár december 31-ig tart nyitva, keddtől csütörtökig 14 és 20, péntektől szombatig 12 és 21 óra között.

Rencz Csaba



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter