Ünnepi beszédével reagált a közleményekre

Akt.:
Szabó Ödön képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke
Szabó Ödön képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke

Ünnepi beszédének közzé tételével kívánt reagálni Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke a Tőkés László EP-képviselő, EMNT-elnök, illetve az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezetének közleményeire.

Kedden a Bihari Napló két közleményt is megjelentetett, az egyiket Tőkés László EP-képviselő, az EMNT elnöke, a másikat pedig az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezete írta alá, mindkettő személyében is érinti Szabó Ödön képviselőt, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnökét. Szabó Ödön képviselő szerkesztőségünket arról értesítette, hogy nem kíván külön-külön reagálni a két közleményre, azonban válaszként az őt ért vádakra a március 15-i, ünnepi beszédének közlését kérte a tisztánlátás végett, hogy olvasóink hitelesebb képet kaphassanak.

*

Tisztelt hölgyeim és uraim! Kedves barátaim!

Pár nap múlva, március 20-án lesz kereken 125 éve annak, hogy elhunyt Kossuth Lajos. A forradalom leverése után 12 évvel fogalmazta meg a következő üzenetet: „a haza örök s nemcsak az iránt tartozunk kötelességgel, amely ma van, hanem az iránt is, amely holnap lehet, s lesz”.

Forradalom, háború, társadalmi átalakulás után jön az össznépi aggodalom, a kérdés: mi lesz? Az elemzők azt nézik, mi lehet? A vezető dönt, ez legyen! Az írók is válaszokat keresnek, és néha írnak disztópiát, egy negatív utópiát. Így, ’48 után, a kilátástalannak tűnő megtorlással teli évtized végén, 1859-ben írja meg Madách Az ember tragédiáját. E műfaj terméke a második világháború után, az 1949-ben megjelent Orweli mű, az 1984, és ide sorolják sok mai fiatal kedvencét Az éhezők viadalát is.

Lesz-e étel, munka, egészség és megvan-e a család minden tagja. E miatt aggódik a háború után a közember. Egyszerű, de fontos dolgok. A vezető az új berendezkedés iránt aggódik, hisz tudja, vereség után jön a baj. 1849 után a megtorló Bach korszak, az első világháború után Trianon, a második után a kommunizmus. Az írót, művészt az új helyzet természete, lelke vagy éppen lélektelensége izgatja. Sajátos vízióban fogalmazzák meg kérdéseiket és sokszor válaszaikat is.

Kedves barátaim, ma is ilyen időket élünk. A körülöttünk lévő világ átalakul és ugyan fontos a mindennapok szüksége da ma már világosan láthatjuk két évszázad tapasztalatából, hogy a kulcs igazából a kialakuló társadalom természete, lelke, szelleme. Aggódunk hát.

A márciusi ifjak a Szabadság, egyenlőség, testvériség szellemiségre tervezték az új világot. A két világháború után a világbéke eszméje felé sóvárgott az emberiség. A valóság válaszul, a 48-as szabadságharc utánra a terrort, a világháború utánra pedig a hidegháborút és a vasfüggönyt adta. Ma az igazságos, szolidáris, tiszta világ társadalmának eszményét kergetjük. Erre vajon milyen válasza lesz a valóságnak? Nem tudom. Azonban Orwel, 1984 könyve, amit 7o éve adott ki, félelmetes pontossággal írja le a mát, de remélem a jövőre vonatkozóan nem lesz igaza.

„A múltban egyetlen kormánynak sem állt módjában polgárait állandó felügyelet alatt tartani. A nyomtatás feltalálása azonban megkönnyítette a közvélemény befolyásolását, s a film és a rádió tovább fejlesztette ezt a folyamatot. A televízió felfedezésével, s azzal, hogy a technika haladása lehetővé tette, hogy ugyanazon a készüléken egyidejűleg adni és venni lehessen, vége lett a magánéletnek.” – olvashatjuk Orwell művében. Valóság lett a könyvből. Ma már tény nem csak mi nézzük a tévét, hanem ő is lát minket. Váradon minden utcasarkon kamera van. Az okos telefon percre pontosan rögzíti mikor, hol, mennyit voltál. A facebook, jobban tudja, mi kell neked, mint te magad. Rákeresel egy termékre és hetekig az illeszkedő reklámokat tolja eléd. A cambridge analitic, botránya óta tudjuk, megvan a csúcs technológia arra, hogy tízmilliók állandó megfigyelésével, szokásainak, vágyainak elemzésével helyettünk, de mégis velünk kimondatva hozzanak döntéseket.

Kedves barátaim, tisztelt ünneplők. Ez e, az a szabadság, amit Kossuth vagy az itt lévő Szacsvay akart? Nem. Ők az egyén és közösség gondolati, véleményi és cselekvési szabadságáért harcoltak. Fontos, hogy az egyik egyén, közösség szabadsága ne korlátozza a másik egyén, közösség szabadságát. Így van e, vagy erre tartunk e ma? Kétlem. A kommunizmusan, a Szeku állandó megfigyelése fontos, de nem elégséges eszköze volt a szabadság korlátozásának. Kellett hozzá a rendszer a kommunista párt, a bíró az ügyész.

Orwell világában a vezető réteg meg tudta tartani hatalmát, s tudatosan egy új típusú berendezkedést hozott létre. A technikai fejlettség is ezt segítette, főleg, a mindent megfigyelő képesség. A rendszer legfontosabb alapelvei a következők: elnyomó elit; folyamatos háború, hisztéria; a kultúra üldözése; erőszakszervezet léte; az egyén totális kontrollja, személyiségének teljes felőrlése és az uniformizálás. Ez az orwelli világ. De vajon ez a múlt?

Nézzünk csak körbe nálunk, itt 2o19 Erdélyében, Romániájában. Lassan már nem is tudom, mióta folyik ellenünk, iskoláink, intézményeink, nyelvhasználatunk, szimbólumaink ellen az üldözés. Perlik, lefestik a feliratokat, leszedetik a magyar, székely zászlókat. Mint Orwellnél, folyamatos a háború és a hisztéria. Erőszakszervezetek vegzálják sikeres vezetőinket. Horváth Annát Kolozsváron, Antal Árpit Szentgyörgyön, Rádulyt és Borbolyt Csíkszeredában, Mezey Jánost Gyergyóban és utóbb már Pásztor Sándort is itt nálunk. Pár éve döbbentem hallgattam amint a SRI-nek a vezetője, jelentésében a parlamentben a szemünkbe mondja: közösségi követeléseink miatt minket nemzetbiztonsági kockázatnak tekintenek. Innen aztán a száz és száz ügy. Közösségünk teljes kontroll alá helyezése, megfigyelése a terv. A végső cél a felőrlés, a többséggel való uniformizálás, beolvasztás. Váradon nemcsak az embereket, a házak is uniformizálnák.

Hogy állunk a szabadsággal Európában? Míg nálunk az inga az egyik véglet felé tolódott el, nyugaton fordított a világ, hisz ott a kisebbség irányába uniformizálnak. Február 12-én szavazta meg a Francia parlament, hogy az iskolai iratokban, tekintettel az egynemű párokra, az apja, anyja, helyett kötelezően a szülő 1 és szülő 2 kifejezéseket szabad csak használni. Szerintem ez az inga másik végletbe való kilengése. Ott ahol mi állunk és ahol véleményem szerint a normalitás van, ott egyesek jogtöbbletéhez nem kapcsolódik automatikusan mások jogcsökkentése. Romániában az állami szimbólumok használata nem jelentheti a magyar zászló tiltását, mint ahogy a szülő 1, 2 megnevezés használata nem lenne szabad az apa, anya fogalom betiltásához vezessen. Ez fordítva is igaz kell legyen.

A következő forradalmi vágy, az egyenlőség. 1849-ben Kossuth és Avram Iancu között létrejött a nemzetiségi kollektívjogokat szavatoló magyar-román megegyezés. Kelemen Hunor szövetségi elnök több éve sürget egy hasonlót. A világ fordult, sajnos a román részéről a pozitív válasz késlekedik. Cselekedeteik sem ezt az irányt veszik. A tavalyi év végén, a helyi román sajtó a belváros fulladásig piros sárga kék zászlóba borulását ünnepelte, maradványai ma is ott vannak a Zöldfa utcán, a Szent László téren, hídon, de mégis minket szélsőségeznek a székházunkra kitett egy szem magyar nemzeti lobogóért? Egyenlőség ez? Nyílván nem. Egyenlőség e az, amikor azt aki romángyalázó feliratokat írt egy falra Marosvásárhelyen egy nap alatt előállítják, míg hasonló esetben Nagyváradon eljárást sem indítanak. Az elkövetőket nem találják, vagy a legsúlyosabb esetnél a magyar zászlóégetésnél több mint egy hónap telik el, mire megvan a tettes? Ez utóbbi ügynek van helyi magyar-magyar politikai pikantériája is. A városháza magyar néppártos tanácsadója, a román magyarellenesekkel összhangban kijelentette, a magyar zászló is hibás, hisz provokál. A magyarok nagyon nagy többségének más a véleménye. Rossz választ adtak. A jó válasz a szolidaritás lett volna. Az, ha a néppárti irodára is kiteszik a magyar zászlót. Ma is jártam arra nincs ott. Sajnos az Ady iskola fűtéshálózata esetében is a rossz oldalra álltak. Egyesek az egyenlőségért azt várják el, hogy ad fel magad, olvadj be: „Üresre facsarunk, aztán megtöltünk önmagunkkal”, mondják Orwell főhősének Winstonnak. Ma, kizárólag a román többség akaratából, kisebbségiként, akkor lehetsz tanácsadó, ha nincs magyar zászló a székházadon. Akkor lehetsz államelnök, ha a szíveden a kezed a román himnusznál. De van más út is, az, amin mi együtt járunk: saját akaratunkkal, saját erőnkkel elérni dolgokat. Száz éve úgy tekintenek ránk, mint Wilsonra: te egy folt vagy a mintán, Egy folt melyet ki kell törölnünk, mondták neki. A németekkel sikerült, Dobrudzsáról letörölték a foltokat. Mi vagyunk a legnagyobb folt a mintán, de mi nem olvadunk be. Nem leszünk az uniformizált minta része. Mi nem foltja, hanem színe, értéke vagyunk ennek a földnek, mely hazánk és melyben saját identitással, értékekkel akarunk egyenlők lenni és megmaradni. Ez az igazi 48-as örökség.

És mi van az európai egyenlőséggel? Annyi egy itteni gazda támogatása, mint egy franciáé? Nem. Az élelmiszereknél ugyanaz a cég, ugyanannyiért, ugyanazt a minőséget hozza nekünk, mint egy németnek? Nem. Annyi jogunk van nekünk kisebbségiként, mint a finnországi svédeknek? Nem. No, van miért dolgozni az EU szintjén is az egyenlőségen. Mi tesszük a dolgunkat, hisz sikeresen bejegyeztünk egy kisebbségi jogalkotási kérelmet. Európa szintjén összegyűjtöttünk több mint 1.3 millió embert, aláírást. Ma kikényszerítettük, velünk kell tárgyalni rólunk. Arra kell ügyelnünk, hogy legyünk május után is ott az EU parlamentjében, hogy ne tárgyalhassanak rólunk nélkülünk.

A harmadik 48-as forradalmi eszme a testvériség volt. Tudjuk, az igaz testvér őszinte, segítő, tisztel, szeret, nem irigy, nem elvesz, hanem inkább ad. De kérdezem én, milyen az a romániai testvériség, ahol a két világháború közötti földreformot a mi kárunkra alakították, ahol a kommunisták a mi tulajdonainkat egy éjszaka alatt elvették és 3o év alatt sem adtak még mind vissza. Sőt manapság a bíróságokat használják arra, hogy mint a Mikó iskola vagy a Váradi pénzügyi palota esetében a már visszakapottat is újraállamosítsák. Milyen testvériség az, ahol az Akadémia, Dungaciu nevű szakosztályvezetője magyar ügyben akar egységet, de magyarok nélkül. Román politikai, intézményi konszenzust kér, a jogos követeléseink és a tisztán magyar, önálló képviseletek ellen. Itt, az intézményi kérés súlyos, mert ez azt mutatja, hogy államapparátusi, titkosszolgálati, ügyészségi, bírósági és ki tudja még milyen intézményi döntést szeretne. Ez a Káini testvériség ajánlata. Ezzel szemben mi összefogó ajánlatokat teszünk. Ma Diószegen Irinyi József és János szobrot avatunk, őket ortodoxnak keresztelték, és nagybátyjai voltak annak a Iosif Vulcannak, akinek a park végében van szobra. József 48-ban az első forradalmi 12 pont fogalmazója. Nemsokára átadják Mátyás király és Rákóczi fejedelem mellszobrát is. Két olyan személyiség, akikkel egy románnak sem lehet semmi baja. A főutcai Aurel Lazăr szoborra a mi válaszunk a Holnaposok csoportja volt. A mi köztéri ajánlatunk nem sért, sőt. De kérdem én, mi hogy tiszteljük a határhúzó Emmanuel de Marton geográfust, vagy a Gyulafehérvári ígéreteket megtagadó Brătianut, Maniut? Mi tiszteletet, békességet, egymás érzékenységének figyelembevételét ajánljuk és kérjünk. Ez a mi testvériségi ajánlatunk és elvárásunk az itt élő románság felé.

Kedves barátaim, a helyzetelemzés végén, az egy hete az egyik magyar tv csatornán bemutatott Az utolsó szamuráj című film egy jelenetét szeretném felidézni, annak is egyik utolsó párbeszédét, amelyben a kilátástalan csata előtt azt kérdi a szamuráj Algren századostól: vajon tényleg azt gondolod, hogy megváltoztathatjuk a sorsunk? Mire a százados azt válaszolta: azt nem tudom, de tegyünk meg mindent annak érdekében, és aztán majd meglátjuk. Orwell könyve végén azt írja: Minden ködbe veszett. A múltat eltörölték, az eltörlés műveletét elfelejtették, a hazugság valósággá lett. A film végét is ismerjük és értjük, a császár a szamuráj viseletet, harci eszközt, életmódot idejemúltnak tartotta, de a tiszta szellemiségét nem, sőt megsiratta.

Kedves barátaim a későbbi japán nemzedékbe sikerült átmenteni a kitartó, hűséges szamuráj szellemet. Mi is így vagyunk ezzel, elbuktak ugyan forradalmaink, de huszár virtusunk, kitartásunk, szabadság vágyunk itt van ma is bennünk és itt lesz örökre. Ez a szellemiség nem engedi, hogy múltunkat eltöröljék és ezzel a hazugság valósággá legyen. Fel a zászlókat barátaim. Lengessük meg őket, mert nem törhetik, le annyiszor ahányszor mi visszatesszük, nem gyújthatják meg annyiszor ahányszor mi biztonságba helyezzük, és ha már sehol sem lesz maradása, úgy, mint a kommunizmusban, beleégetjük a lelkünkbe jobban, mint bármikor az elmúlt ezer évben.

Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!

Szabó Ödön