Ünnepet vinni a hétköznapokba

Ünnepet vinni a hétköznapokba
Első alkalommal vett részt érmihályfalvi szentmisén Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, aki Schmitt Pállal, Magyarország korábbi elnökével érkezett a városba vasárnap délelőtt.

Szombaton este az ismerősök közötti telefonértesítések, illetve a város honlapján megjelent hír útján lehetett tudomást szerezni arról, hogy a vasárnap délelőtti, 11 órás szentmisén az érmihályfalvi római katolikus templom vendége lesz Böjte Csaba ferences rendi szerzetes. Mint Bogdán István helyi plébánostól megtudtuk, szombaton este határozta el a dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője, hogy a Székelyhídon tartott idei Érmelléki Bált követően annak fővédnökével, Schmitt Pállal, Magyarország korábbi elnökével és feleségével, Makray Katalinnal ellátogatnak a városba. A szentmisén természetesnek mondható módon nem csak katolikusok vettek részt, hanem felekezeti hovatartozástól mindazok, akik tisztelik Böjte Csabát.

Vidámságra derülni

A szerzetes szentbeszédében felelevenítette, miként ismert meg Székelyföldön ott munkát vállalt érmellékieket – ezt volt első kapcsolata a régióval. Az emberekkel tartott kapcsolata során vonta le a következtetést, miszerint életünk célja kell legyen, hogy Krisztus útját követve örömet vigyünk egymás életébe, szavaink és tetteink jelentsenek gyógyírt embertársainknak. Tekintettel a farsangra, azt is mondhatnánk, hogy próbáljuk meg vidámságra deríteni egymást. Böjte Csaba prédikációt rövidre fogta, tekintettel a templombeli hidegre: “nem akarom megfagyasztani magukat”, fogalmazott. Mintegy válaszul Bogdán István köszöntésére, elmondta: a plébánossal “cimborák” voltak a teológián, és most alakult úgy, hogy eleget tudott tenni meghívásának. Ugyanakkor így meglátogathatja azt a napközis csoportot, mely alapítványa támogatásával december elején kezdte meg működését.

“Csónak a széleken élő gyerekeknek”

A dévai Szent Ferenc Alapítvány gyerekotthonai, napközijei olyan “csónakok”, melyek megóvják a gyerekeket a vízbepottyanástól, fogalmazott az Érmihályfalván tartott vasárnap délelőtti szentmisén Böjte Csaba, és ilyen “csónak” december eleje óta a városban is működik (lásd. BN, XII. 19.). A szentmise után a szerzetes és vendégei, Schmitt Pál és Makray Katalin, továbbá Bogdán István helyi plébános, Nyakó József polgármester és Csengeri Csongor iskolaigazgató ellátogattak a Zelk Zoltán Általános Iskola Bank utcai épületébe, ahol a napközis csoport működik. Ott András Ildikó tanárnő fogadta őket, aki elmondta: naponta déltől késő délutánig foglalkozik 13, 3 és 12 év közötti gyerekkel, akik uzsonnát is kapnak. Az iskolát Csengeri Csongor mutatta be a vendégeknek, örömét fejezve ki a napközi beindítása okán, és András Ildikóval összhangban állapították meg, hogy sok jelentkező lenne, legalább kétszer ennyi férőhelynek lenne gazdája.

“Széleken élők”

Nyakó József ígérte, a városvezetők partnerek abban “a csodálatos munkában”, amit a Szent Ferenc Alapítvány, és személyesen annak vezetője végez. Böjte Csaba is úgy vélte, az együttműködésnek nem lehet akadálya, és ha lesz eredmény, a bővítésről is szó lehet. A találkozó közben a gyerekek is megérkeztek a rendkívüli foglalkozásra, így együtt mondhatták az imát a szerzetessel, aki “bátorságért és erőért” fohászkodott, hogy “a széleken élőket” is meg lehessen őrizni a Kárpát-medencei magyarság számára. Az eseményre Galamb Erzsébet, a székelyhídi napközi vezetője egy tortával érkezett (Böjte Csabának két nappal korábban volt a születésnapja), amit Makray Katalin szeletelt fel a gyerekeknek. A vendégek a találkozó végeztével Gálospetribe távoztak, ahol ebédre várták őket az ottani Szentháromság Gyerekotthonba.

Rencz Csaba