Ünnepeltek margittai Szent Antal Multifunkcionális Központban

Ünnepeltek  margittai Szent Antal Multifunkcionális Központban
Két évvel ezelőtt Szent Antal napján adták át Margittán az idősek napközi otthonát, mely 35 idős ember befogadására képes. A kihasználtságára nem lehet panasz mivel jelenleg is teltház van.

A központnak van egy kápolnája is, mely Szent Antal tiszteletére lett felszentelve, így ennek most volt a búcsúünnepe. A kettős ünnepség alkalmából hálaadó szentmisét tartottak a kápolnában, melyet a Caritas igazgatója Ft. Rajna József főesperes-kanonok-plébános celebrált. Az igazgató úr beszédében köszönetet mondott Istennek, amiért Margittán az idősek segítségére lehetnek. Kiemelt köszönetet mondott az intézmény ügyvezetőjének / Caritas gazdasági igazgatójának, Kiss Károlynak, aki végigbábáskodta a központ létrejöttét. Köszönetet mondott továbbá a személyzetnek, akik odaadással, szeretettel gondozzák az otthon lakóit. „Ezt a munkát csak hivatásból lehet tenni és igazából megfizetni csak a Jóisten tudja.”Az eseményre Hollandiából is érkeztek vendégek, közülük volt, aki felolvasás által – holland nyelven – aktív részese volt a szentmisének. Az ünnepi eseményt megtisztelte jelenlétével Kovács Gyula református lelkipásztor, Pocsaly Zoltán polgármester, aki praktikus ajándékot is vitt az időseknek és Bradács Alíz Ildikó körzeti RMDSZ elnök. Az ünnepi szentmise után szeretetvacsora várta a meghívott vendégeket, melyet közösen fogyaszthattak el a bennlakó emberekkel. Jó hangulatú kötetlen beszélgetés alakult ki közöttük. Beszámoltak arról, hogy nagyon jól érzik magukat az otthonban, mely családias hangulatot tud számukra teremteni.

Szőke Ferenc



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter