Ünnepeltek a tarjáni magyar katolikusok

Ünnepeltek a tarjáni magyar katolikusok
Szeptember 17-én, vasárnap délben tartották a 150 éves köröstarjáni plébániatemplom búcsúünnepségét. A szentmise főcelebránsa és szónoka Böcskei László nagyváradi megyés püspök volt, aki Bărbuţ Péter plébánossal közösen egy táblát leplezett le az ott szolgált papok emlékére.

Köröstarjánban a lakosságnak körülbelül 35-40 százaléka magyar nemzetiségű, akiknek a túlnyomó többsége, vagyis 90 százaléka római katolikus vallású. A Szűz Mária tiszteletére felszentelt plébániatemplomot Guttman József váradi építőmester építette, neoromán stílusban.

A vasárnap délben zajlott templombúcsú és évforduló alkalmából zsúfolásig megtelt a szent hajlék, Újpalotáról is érkeztek zarándokok. Az ünneplőket Bărbuţ Péter plébános köszöntötte, majd helyi gyerekek egy csoportja lépett fel egy színvonalas összeállítással, akiket Bodnár Erzsébet tanítónő, egyháztanácsos készített fel.

Az evangéliumi részlet Szent Lukács könyvéből szólt. Elmélkedését Böcskei László váradi megyés püspök három aktuális üzenetre alapozta. Arra hívta fel a figyelmet: a köröstarjáni templombúcsún, vagyis Mária szent nevének az ünneplésekor a Boldogságos Szűzanya kerül a középpontba, akinek a tisztelete egyébként is a köröstarjáni katolikusok lelki életének fontos része már évtizedek, évszázadok óta, és amelynek gyökerei még a templom építése előtti időkbe nyúlnak vissza. Másfelől a 150. születésnap, mint minden kerek évforduló, egyúttal különleges módon a jövőbe is mutat, hiszen az állandó jelent az örökkévalósággal köti össze az óhajtott jövő reményében. Harmadsorban pedig, egy évközi vasárnapi mise is zajlik, mely Krisztus tanításának befogadása nélkül üres és tartalom nélküli lenne, hiszen a megalázkodás és a megbocsátás olyan növekedést jelent a keresztény ember számára, mely a mélyből fakad és a magasba emel, ha önfeláldozóan gyakoroljuk. Ezen a napon e három fonal valahogy összefonódik, ha felismerjük, hogy mennyire időszerű felszólításokkal szembesít bennünket a templombúcsú, égi édesanyánk és Jézus.

Tanítómester

Arról is beszélt az egyházmegye főpásztora: a tarjáni templomban mintha a kánai menyegzőt látnánk megvalósulni, mely környezetben felismerni véljük önmagunkat is. Jézus ugyanis az emberek társaságát keresi, ennek örvend, mert mondanivalója van számunkra. Ezért köztünk és velünk van, Mária pedig segít megérteni a jelenlétének súlyát, hogy ez plusz minőséget jelent számunkra, mert néha süketek és vakok vagyunk az igazsággal szemben. És Mária nem csak a kánai menyegzőn, hanem úgy is, mint e templom és közösség védőszentje, ezt a szerepet tölti be a tarjániak számára is, előttük és értük, hitelesen és vonzóan, annak érdekében, hogy megértesse velük Isten közelségét, Jézus tanításait. Azt itteniek nap mint nap megélhessék azt, hogy nem csak kőből fontos templomot építeni, hanem élő kövekből is meg kell próbálnunk szentélyt létrehozni.

Példakép

Mária azonban nemcsak tanítómester, hanem példakép is, életével, tetteivel és magatartásával jelzi, hogyan kell megfelelni Isten akaratának- nyomatékosította a megyés püspök. Mária életét az határozta meg, hogy igent mondott Istennek, másképpen viszonyult az újhoz, mint ahogy általában mi szoktunk, mert felismerte azt, hogy Istennek terve van vele, amiképpen valamennyiünkkel is. Később pedig, amikor gyötrődik a kereszt alatt, ez a fájdalom nem összeroppanást, véget vagy megsemmisülést jelent, hanem egy új kezdetet, melynek köszönhetően egy új viszony és közösség jön létre, melyet Krisztus rendel el. Ő ugyanis olyan közösséget formál, mely nem a jajveszékelőké vagy a kétségbeesettekké, hanem egy bensőséges, be- és elfogadó kapcsolaté, mely gazdagítja és megerősíti az őt követőket. Mária ugyanakkor aggódik is értünk, ez azonban nem egy tehetetlen féltés, hanem olyan törődés, amit minden Máriát szerető lélek megtapasztal, aki imádkozik és hitelesen átéli a tiszteletének szépségét a hitéletében- fogalmazott az egyházi elöljáró.

Isten tűzfal

Az ünnepi körmenet után Farkas Zsolt református tiszteletes is köszöntötte az egybegyűlteket, aki Zakariás próféta könyve II. fejezete 5. igeverse alapján azt emelte ki: Mária tudta, hogy Isten lelki kőfal a népe körül, tűzfalként védelmet és oltalmat ad nekünk. Az ünnepség végén Böcskei László megyés püspök és Bărbuţ Péter plébános leleplezték azt a emléktáblát, mely a hívek adományainak köszönhetően annak a 25 lelkipásztornak a nevét örökíti meg, beértve a mostanit is, akik Köröstarjánban szolgáltak.

A templombúcsún közreműködött a Kiss Géza kántor-karnagy vezette várad-olaszi Bihari Sándor-kórus (Gounod C-Dúr miséje), szólót énekelt Kiss Lívia (Schubert: Ave Maria), valamint játszott a Deé Róbert tanár által felkészített zenekar, és egy alkalomhoz illő fényképkiállítást is meg lehetett tekinteni.

Ciucur Losonczi Antonius

Címkék: ,