Ünnepelnek a szociológusok

Ünnepelnek a szociológusok
Június 9-10-én nemzetközi konferencia zajlik a Nagyváradi Egyetemen a fennállásának huszadik évfordulóját ünneplő társadalomtudományi fakultás szociológiai tanszékének szervezésében.


A Nagyváradi Egyetem társadalomtudományi fakultásának szociológiai és szociális munkás képző tanszéke június 9-10-én A társadalomtudományok és a kortárs kihívások című nemzetközi konferenciával ünnepli, hogy az 1996-1997-es tanévben megalakult a szociológiai szak ezen felsőfokú tanintézményben. A tanácskozásra a romániai egyetemi központok (Bukarest, Kolozsvár, Arad, Krajova, Jászvásár) mellett Magyarországról, Olaszországból, Spanyolországból, Hollandiából és az Egyesült Államokból is érkeztek neves vendégek, köztük a váradi Partiumi Keresztény Egyetemen, a kolozsvári Babeş-Bolyai és a Sapientia Tudományegyetemeken, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen és a Debreceni Egyetemen oktató tanárok, professzorok is.

Az ünnepélyes megnyitót csütörtök délelőtt tartották az egyetem dísztermében. A megjelenteket köszöntő Adrian Hatos professzor felidézte, hogy két évtizeddel ezelőtt milyen reményekkel és ambícióval indultak el az úton, és szerinte büszkék lehetnek az elért eredményeikre.

Claudiu Pop prefektus arra hívta fel a figyelmet, hogy az általa vezetett hivatalban is sokszor praktizálnak az egyetemisták, és ez hasznos, hiszen ezáltal a gyakorlatban is elsajátíthatják az elméleti tudásukat, illetve jobban megérthetik, milyen mechanizmus alapján működnek a közintézmények.

Emlékezés

Floare Chipea volt dékán- akinek oroszlánrésze volt abban, hogy annak idején létrejöhetett a szociológiai szak- arra emlékezett vissza, hogy hat oktató segítségével indították be a szociológiai, a filozófiai, a pszichológiai és a politológiai programokat. Az első évfolyamon 20 diák volt, napjainkban pedig 20 oktatóval- 4 professzorral, 3 előadótanárral és 13 adjunktussal- zajlik a tanítás. A két évtized alatt közel 500 hallgató végzett alapfokon, ugyanennyi mesterizett, több mint 50-en folytatttakdoktori tanulmányokat, és eddig 16-an szereztek doktori fokozatot.

A megjelenteket Constantin Bungău rektor, Cecilia Sas dékán és Anca Dodescu „megyegazda” is üdvözölték, majd panelbeszélgetésekkel folytatódott a szimpózium.

Ciucur Losonczi Antonius



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter