Ünnep kicsiknek és nagyoknak

Ünnep kicsiknek és nagyoknak
A dél-rogériuszi RMDSZ, az Ovisuli Egyesület, valamint a Diákokért Egyesület koszorúkészítő foglalkozást szervez március 9-én, 17 órától a Dacia sugárút 106. szám alatti székhelyen.

A témában szerda délután tartott sajtótájékoztatón Pető Dalma, a körzeti RMDSZ-szervezet és az Ovisuli Egyesület elnöke felidézte, hogy március 15-hez közeledve legalább negyedik éve már annak, hogy mindig készítenek kokárdákat a székhelyen, azonban ezeken a foglalkozásokon többnyire felnőttek, idősebb személyek vesznek részt. Ezért arra gondolt, hogy hagyományteremtő jelleggel ezzel párhuzamosan koszorú készítést is szerveznének gyermekek számára, akik természetesen vinnék magukkal a szüleiket, nagyszüleiket is, így tulajdonképpen az egész család együtt készülne a magyarság ezen jelentős ünnepére. Mivel a legkisebb korosztállyal foglalkozik a Diákokért Egyesület is, ahogyan máskor is, most is felvette a kapcsolatot ennek vezetőivel, akik örömmel csatlakoztak.

Ennek szintén jelenlevő elnöke, Perecz-Simó Annamária pedagógus úgy fogalmazott: a saját készítésű koszorúban „benne van a lelkünk is”, majd hozzátette: a kézművesek majd ezekkel a koszorúkkal fogják megkoszorúzni Szacsvay Imre szobrát a március 15-i főünnepségen. Arra azonban felhívta a figyelmet, hogy az irodahelyiség nem túl nagy, ezért mindazok- főleg azok az oktatók, akik gyermekcsoportokkal akarnak részt venni a rendezvényen- érdeklődjenek a 0742-996-792-es telefonszámon, hogy ne egyszerre érkezzen mindenki. Vass Annamária alelnök, a 11. számú Általános Iskola egyik magyar Freinet osztályának tanítónője, aki a diákjainak egy csoportjával ugyancsak ott lesz, afelől biztosított mindenkit, hogy a szükséges kellékeket, természetes alapanyagokat (szalma, koszorú, szalag) a szervezők biztosítják.

Biharon is

Azt is megtudtuk, hogy Nagy-Pető Réka óvónő a 34. számú óvoda Nyitnikék csoportjával megy el. És mivel ő egyúttal helyi önkormányzati képviselő is Bihar községben, illetve az ottani kulturális, ifjúsági és sport szakbizottság elnöke, ugyanilyen rendezvény szervez majd a váradi minta alapján, a magyar együvé tartozás jegyében két nappal később, vagyis március 11-én, szombaton 11 órától a kultúrház kistermében Nagy Gizella polgármester hathatós támogatásával.

Ciucur Losonczi Antonius



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter