Unirea: a sikeres munka folytatása a tét

Csűri Sándor, Szabó Zoltán, Fele Attila és ifj.Fele Sándor (balról jobbra)
Csűri Sándor, Szabó Zoltán, Fele Attila és ifj.Fele Sándor (balról jobbra)
Bihar megye – A tervezett, és 3+1 év alatt sikerre vitt munka folytatás a tét az Érmihályfalvi Unirea jövőjét illetően, értékeltek a klub vezetői a III.-Ligás bajnokság végeztével.

 

A bajnokság lezárultával az Érmihályfalvi Unirea klub vezetői értékelték a mögöttük lévő szezont tegnap. Fele Attila elnök onnan indított, hogy több évvel korábban kezdett munka érett be azzal, hogy a felnőtt labdarúgó csapat tavaly feljutott a III.-Ligába. Minden feltétel adott volt – beleértve a megígért támogatásokat is – ahhoz, hogy nekivágjanak a három évtizede várt “kalandnak”, amit sikeresen teljesítettek is, elérve a célt. Ez nem más volt, mint helyi sportolókra és edzőkre alapozva megkapaszkodni a mezőnyben, miközben a Resicai Gloria után a legkisebb költségvetésből gazdálkodtak. Mindez fegyelmezetten, szakmailag előrelépve sikerült, mondta Fele Attila, hozzátéve, hogy a klubnak Margittától Székelyhídig kialakult egy vonzáskörzete, ahol a tehetséges gyerekeknek reményt ad a továbblépésre a harmadik vonalas együttes léte.

Három gyerekcsapat

Csűri Sándor edző – aki a IV.osztályú bajnoki cím megnyerésekor, majd a III.-Ligában is a kispadon ült – ugyancsak a több éves munkának tulajdonította a sikert, melyet a játékosok, szurkolók és támogatók – elsősorban az önkormányzat – egy csapatként tudtak csak elérni. A nagyok mögött három gyerekcsapat is működik, a klub 70 igazolt játékosából csupán 18 a felnőtt! Szabó Zoltán, a ’97-’98-as és a ’99-2000-es korosztály edzője elmondta: céljuk a tehetségek kiemelése, illetve a gyerekek egészséges, sportos, fegyelemre tanító nevelése. Csapatai 58 (!) meccset játszottak a szezonban, illetve tornákon vettek részt. A legkisebbek (2001-2002) 20 bajnokit játszottak a tornák mellett, edzőjük, ifj.Fele Sándor a nagycsapat kapitánya is, is ekként mondta: a célt teljesítették, reménykednek a folytatásban, ugyanakkor sajnálattal látják, hogy kevesen vannak, akik valójában tesznek is a csapatért.

Nyíradonnyal pályáznak

Sokan teszik fel a kérdést: kell-e III.-Liga Érmihályfalvának? Szabó Zoltán válasza: a mezőnyben elismerten az Unireának van a legjobb közönsége, és “dobogós” a pálya minőségének tekintetében is – tehát a megkezdett, és eddig sikeres munkának további lehetőséget kell(ene) adni. Fele Attila mindehhez hozzátette: a Nyíradonyi VVTK klubbal egy határon átnyúló pályázatot adtak le a Nemzeti Együttműködési Alaphoz, mely 3 éves futamideje alatt gyerekcsapatokat támogatna utaztatással, felszereléssel, edzői továbbképzéssel. Az elnök végezetül kifejtette: főleg a helyi vállalkozóktól várt volna komolyabb támogatást – erkölcsit is, hiszen a város jó hírét keltettek országszerte. Megbízatása június 15-én lejár, és akkor vállalja tovább, ha a klub ezután is ezen a szinten működhet.

Rencz Csaba