Üléseztek a várszövetségi tagok

Üléseztek a várszövetségi tagok
Nagyvárad- Hétfőn a várban idei első gyűlésüket tartották a Várszövetség tagjai, amelyen Huszár István alpolgármester is részt vett.

Hétfő délután idei első gyűlésüket tartották a nagyváradi várban a műemlékvédelmet, illetve épített örökségünk megőrzését kiemelten fontosnak tartó civil szervezeteket tömörítő Várszövetség tagjai.
Sárközi Zoltán helyi tanácsos, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető alelnöke arról számolt be az Erdély Online-nak: nagyon örvendtek annak, hogy meghívottként fontosnak tartotta jelenlétét a nemrég megválasztott Huszár István alpolgármester is. Kijelölték az első negyedévre vonatkozó fontosabb célkitűzéseiket, tevékenységeiket, majd elsősorban városvédő kérdésekről ejtettek szót, valamint megtekintették a várban zajló régészeti feltárási munkálatokat is.

Magyar elnevezések

Egyetértettek abban, hogy lényeges lenne a különböző utca- és helységnevek anyanyelven való feltüntetése, illetve ha megszokottá válna a román elnevezések mellett a magyar történelmi elnevezések használata is. Felvetődött az is, hogy érdemes lenne megmenteni, és máshova szállítani azokat a Szent László téri térköveket, melyek értékesek. Emellett a jelenlevők úgy vélték: most, hogy az RMDSZ ismét része lett a városvezetésnek, talán több esély mutatkozik arra, hogy a már elfogadott, a magyarság jogait illető szempontból hasznos, de eddig nem alkalmazott helyi tanácsi határozatokat gyakorlatba ültessék.

Ciucur Losonczi Antonius