Ukrajnai oktatásügy: szolidaritást vállal a Néppárt – Szatmárnémetiben tüntetést szerveznek

Mint ismeretes, az ukrán kormány megpróbálja felszámolni az őshonos nemzeti kisebbségek – közöttük a magyar és a román közösség – anyanyelvén zajló oktatását.

Az Erdélyi Magyar Néppárt nevében Szilágyi Zsolt már korábban támogatásáról biztosította a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséget, az Európai Szabad Szövetséget (EFA) pedig arra kérte, tagpártjai révén igyekezzen nyomást gyakorolni az ukrán döntéshozókra és Petro Porosenko ukrán elnökre a törvény visszavonásáért. A szolidaritásvállalás jegyében ugyanakkor – a kárpátaljai anyanyelvi oktatás ügyéért kiállva, és az új ukrán oktatási törvény ellen – a Néppárt szatmárnémeti szervezete tüntetést jelentett be október 1-re – 16 órától – a Szatmár megyei prefektúra elé.

Az új oktatási törvény elfogadásával Ukrajna elveszítheti a térség államainak, így Románia és Magyarország szolidaritását és támogatását európai integrációs törekvéseiben. Petro Porosenko ukrán elnök még megakadályozhatja az ukrán parlament botrányos döntésének életbelépését. Különösképpen elvárható ez annak fényében, hogy a szeptember 5-én Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa által elfogadott törvény 7-ik cikkelye ellentétes az ország alkotmányával és figyelmen kívül hagyja Ukrajna nemzetközi vállalásait, valamint a nemzeti kisebbségek védelméről szóló megállapodásokat.

A bejelentett tüntetés szervezői mindenkit arra kérnek – pártszimpátiától függetlenül –, hogy vegyenek részt a megmozduláson, ezáltal is biztosítva a kárpátaljai magyar kisebbségeket támogatásunkról.

Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája