ERDON Helyi hírek

2010.04.11. 13:51

Bíznak az imádság erejében

<p>Nagyvárad - Vasárnap délben a váradszentmártoni premontrei templomban lezajlott szentmisét követően a jelenlevő hívek ismét imalánc keretében imádkoztak a helyi rendház visszaszolgáltatása érdekében.</p>

Vasárnap délben a váradszentmártoni premontrei templomban lezajlott szentmise után a jelenlevők ismét imaláncot tartottak a helyi rendház visszaszolgáltatása érdekében. Ezt követően Fejes Rudolf Anzelm O. Praem apát, prépost-prelátus két olyan okiratot mutatott be, melyet a többivel egyetemben a premontrei rend szintén letett a bukaresti Semmítőszéknél. Úgy tűnik azonban, hogy "semmit sem érnek a román igazságszolgáltatás szempontjából", annak ellenére, hogy szerinte a restitúciós törvény metodológiájában az is szerepel, hogy amennyiben nincs telekkönyv, akkor akár más olyan dokumentumok is elfogadhatóak bizonyítékképen, melyek tanúsítják vagy véleményezik azt, hogy a tulajdonos birtokában volt valamiféle ingatlan. A főpap arra emlékeztette az egybegyűlteket, hogy egy korábbi sajtótájékoztatóján egy olyan iratot ismertetett, mely arról szólt, hogy a Szentszék és Románia között megkötött, utóbbi által felmondott konkordátum nem befolyásolta a premontrei rend tulajdonviszonyait, ahogyan azt az illetékes minisztérium vissza is igazolta. Mint mondta, ennek az igazolásnak a birtokában a rend megpróbálta az adóviszonyokat is rendezni.

Tovább küzdenek

Az általa bemutatott két okirat közül az egyik egy olyan kérvénynek a másolata volt, mely állítása szerint 1948. november 27-én keletkezett 168. számmal és november 30-án iktatták. Azt tartalmazza, hogy a premontrei rend azt kéri a fináncoktól: csökkentse a kolostor adóját, mivel a épület a háborúban megrongálodott, két szentmártoni család is lakott benne, minek következtében lepusztult, rossz állapotban van, és javításra is szorul.

A másik dokumentum egy jegyzőkönyvnek a fénymásolata volt, melyet az az ellenőr állított ki, aki 1948. december 27-én járt a helyszínen. A prépost prelátus szerint ebben az is olvasható, hogy az ingatlan a Román Munkáspártnak biztosít székhelyet, és a rend nem kér ezért semmi bért az államtól. "Mindkét irat azt igazolja, hogy ez az épület kolostor és a rend tulajdonában van, az egészségügyi minisztérium tehát nem használhatta 1959-ig. Ennek tudatában is ezt a küzdelmünket végig kell vigyük, továbbra is bízva az imádság erejében", fogalmazott Fejes Rudolf Anzelm.

Ciucur Losonczi Antonius

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!