2011.11.2 13:41; Frissítve: 2011.11.2 13:41


Újra az FC Plus

Újra az FC Plus

Bihar megye – Érmihályfalván befejeződött a XIII. Somogyi Zsolt kispályás labdarúgó emlékkupa, melyet már “hagyomány-szerűen” az FC Plus nyert.

 

 

A végső győztes kiléte csak az utolsó találkozó lefújása után lett ismert, a tabella kialakításánál pontegyenlőség esetén az egymás elleni eredmény számított, és csak azután a gólkülönbség. A kisebb mezőny miatt a II. osztály kűzdelmei már korábban lezárultak, táblázatukat nem közöljük újra, csak az I. osztályét. Utóbbi mezőnyétől elbúcsúzott a Sasok csapat, helyét jövőre a margittaiak foglalhatják el. A felsőbb osztályban maradásért, illetve az oda feljutásárt az I. osztály utolsó előtti, illetve a II. osztály második helyeztje Éradony és Diószeg játszik osztályozót szombaton 19 órától. A bajnokság legjobb kapusainak választották Rimay Jánost (Steaua, I. osztály) és Botos Cristiant (Margitta, II. osztály); legjobb játékosok Pataki Árpád (FC Plus, I. osztály) és Varodi Ioan (Margitta); gólkirályok Kovács Zsolt (19 gól, Lima, I. osztály) és Chirobocea Cristian (15 gól, Margitta). A vasárnap délután tartott díjkiosztáson megköszönték Erdély Sándor és Bak Sándor debreceni bírók ténykedését is.

Az utolsó forduló eredményei: Meteor-Éradony 11-3, Steaua-Sasok 3-0, Unirea Old Boys-Székelyhíd 15-4, Lima-AC Bár 7-5, FC Plus-Royal 6-4.

 

1. FC Plus 9 8 0 1 52-31 24

2. Lima 9 8 0 1 55-23 24

3. AC Bár 9 6 1 2 46-28 19

4. Steaua 9 5 1 3 27-21 16

5. Unirea 9 5 0 4 58-30 15

6. Royal 9 3 0 6 32-42 9

7. Meteor 9 3 0 6 37-54 9

8. Székelyhíd 9 3 0 6 39-58 9

9. Adony 9 3 0 6 22-46 9

10. Sasok 9 0 0 9 13-48 0

 

Rencz Csaba


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Helyi sport hírek
II. Liga: 1–5-ről „indul” a Bihar FC
A labdarúgó másodosztály 29. fordulójának mérkőzéseit rendezik a hét végén. Ennek keretében ma délután a [...] tovább »
Az Oţelul az ellenfél
A manchesteri ifjúsági labdarúgó tornáról hazaérkező Liberty legénysége máris a romániai országos [...] tovább »
Izgalmas mérkőzésre van kilátás Hegyközpályiban
A labdarúgó Team Sport Megyei első osztályú (IV. Liga) labdarúgó-bajnokság 28. fordulójának műsora. tovább »
Arany- és ezüstérem
A nagyváradi Dacro Gym (edző: Dacian Reştea; koreográfus: Alexandra Ile) versenyzői is részt vettek a [...] tovább »
Jövő!
A Nagyváradi Viitorul (edzők: Dorin Mudura és Sorin Toma) labdarúgóklub 2003-ban született gyerekek alkotta [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés