Újjáalakult önkéntes csoport

Újjáalakult önkéntes csoport
Újjáalakult Érmihályfalván az önkéntes katasztrófavédelmi csoport. Az elöljárók véleménye és terve szerint a tagok egyfajta láncszemet képezhetnek a lakosság felé tartott kapcsolatban.

Egy vonatkozó rendelet szerint nem lehetnek az önkéntes katasztrófavédelmi csoportok tagjai azok, akiknek hivatásszerűen is a témába vágó munkahelyük van. Éppen ezért alakult újjá Érmihályfalván is ez a csoport, melyre a Helyi Tanács decemberi ülésén adta áldását. Az alakuló ülést az elmúlt szombaton délután tartották meg a városháza gyűléstermében, ahol a megjelent 13 főt, akik helyi cégeknél alkalmazottak, Karsai Attila alpolgármester köszöntötte. Pontosította, hogy az önkormányzat miben is számít az önkéntesekre, azon túl, hogy reméli, katasztrófa helyzetekben nem kell bizonyítaniuk. Ilyen megbízatás lesz például, hogy az utcákat járva hívják fel a lakosok figyelmét a városgazdálkodáshoz kapcsolódó, rájuk is vonatkozó tennivalókra, úgy mint árkok kiásása és rendben tartása, a fák megmetszése, vagy éppen a kerti szemét elégetésére vonatkozó szabályok.

Szerződést kötöttek

Az önkéntesek igazolványt kapnak, tehát a megszólított lakos tudhatja majd, kivel áll szemben. Az önkéntes csoport tagjai egy láncszemet képeznek a városvezetők és a lakosság között, hangsúlyozta a gyűlésen részt vett Nyakó József polgármester is. A találkozón aláírták a vállaltakra vonatkozó szerződéseket és a továbbiakban havonta legalább egyszer fognak találkozni, a márciusi gyűlés témája az együttműködés ütemterve lesz. Az önkéntes csoport vezetője és kapcsolattartója Raţ Cătălin, az önkormányzat szakembere, aki bemutatta a helyhatóság által a tagoknak biztosított védőruhát – melyet reméljük, nem kell koptassanak.

Rencz Csaba



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter