Újévi koncert háromszor is

Újévi koncert háromszor is
A Nagyváradi Állami Filharmónia történetében egyedülálló módon idén három alkalommal is megszervezik az Újévi hangversenyt január 9-én, 10-én és 11-én 19 órától.

A nagy érdeklődésre való tekintettel idén háromszor egymás után tűzik műsorra a Nagyváradi Állami Filharmónia újévi hangversenyét. Míg az előző években két koncertet tartottak, ezúttal szombaton is szerveznek egy harmadik hangversenyt is, mindhárom napon 19 órától kezdődően. A koncerteken vezényel Romeo Rîmbu karmester, közreműködik Cristina Oltean – szoprán és Cristian Bălăşescu – tenor. A koncert során felcsendül id. és ifj. Johann Strauss néhány igen népszerű alkotása (Kék Duna keringő, Tik-Tak polka, A cigánybáró, Császárkeringő, Tavaszi hangok, stb), melyek az elmúlt évtizedekben immár hagyományossá váltak, ezek mellett számos más nagy zeneszerző remekműve is. Részletek hangzanak el Amilcare Ponchielli (La Gioconda – Az órák tánca), Georgij Szviridov (Keringő és Induló A vihar című szvitből), Lehár Ferenc (A víg özvegy, A mosoly országa), Ion Ivanovici (A Duna hullámain), Charles Gounod (Rómeó és Júlia), Kálmán Imre (Marica grófnő) műveiből. Jegyek a filharmónia jegypénztárában válthatók, de már csak a szombati koncertre.

Változatos műsor

Az újévi hangverseny sajtótájékoztatóján Romeo Rîmbu karmester elmondta, hogy idén is színes és változatos műsorral készültek a zenekedvelő közönségnek, a koncert műsorában keringők, indulók és áriák is felcsendülnek. A két meghívott szólista Cristina Oltean és Cristian Bălăşescu egyaránt kifejezték örömüket, hogy a nagyváradi közönség ilyen érdeklődést mutat az újévi hangverseny iránt, hogy a tervezett két koncert mellett még egy harmadikat is kell szervezni. Cristian Bălăşescu, aki először meghívottja a váradi filharmóniának, hozzátette, hogy az emberek érzik, hogy a léleknek is szüksége van a táplálékra, amit a zene, a kultúra és a művészet megadhat. Tódor Albert, a filharmónia vezérigazgatója kifejezte reményét, hogy a nagy érdeklődés az éved további részében is kitart, hiszen idén is változatos programmal készültek a zenekedvelőknek. A szimfonikus hangversenyek mellett lesznek kamarakoncertek és folytatódnak a leckekoncertek is.

Nagy Noémi