Újdonságok a közelgő Szent László Napokról

Bíró András Zsolt (balra), Mihálka Melinda és Zatykó Gyula a tájékoztatón
Bíró András Zsolt (balra), Mihálka Melinda és Zatykó Gyula a tájékoztatón
Újabb részleteket ismertettek csütörtökön Nagyváradon a szervezők a küszöbön álló idei Szent László Napokról. Mint ismeretes, a nagyszabású rendezvénysorozatot immár a hetedik alkalommal rendezik meg, mégpedig június 24–30. között, a nagyváradi várban.

A térség egyik legnagyobb kulturális fesztiváljának újabb programpontjait harangozták be csütörtökön a várban: komoly-, nép- és könnyűzenei eseményekről, hagyományőrző programokról és jótékonysági akciókról számolt be Zatykó Gyula főszervező, Mihálka Melinda programszervező és Bíró András Zsolt antropológus, a legnagyobb magyar hagyományőrző rendezvény, a Kurultáj főszervezője.

Zatykó Gyula tudatta, hogy újabb jótékonysági akciót hirdetnek meg a 7. Szent László Napokon. „A Nagyvárad-Olaszi Szentlélek kiáradása római katolikus templom (Barátok temploma) altemplomának felújítására szervezünk gyűjtést. Adakozni lehet a június 25-én, a templomban zajló Cantemus Ifjúsági Vegyeskar és a Cantemus Fiúkórus fellépésén” – fogalmazott. A másik jótékonysági akció lényege, hogy a Partiumi Keresztény Egyetem által útjára indított tehetséggondozási program finanszírozásába is beszáll a Szent László Napok: az össznépi örömfőzésen összegyűlő összeget ajánlják fel a hallgatók ösztöndíjának biztosítására „Kifőzzük a PKE-nek” mottóval.

Koncertek

„Minden évben mondjuk, hogy egy kicsit rövidebb lesz a program, aztán minden évben egy picit összetettebbé válik” – mondta Zatykó Gyula. Újdonság az idei Szent László Napokon, hogy egész héten lesznek zenei események. Június 26-án, szerdán a nagyszínpad is fog állni a várban, úgyhogy ott ezt is kihasználják. Részletezte is: „Minden este koncertekkel várjuk a nagyérdeműt. Június 26-án igazi komolyzenei élménnyel várjuk a műfaj szerelmeseit – vendégünk lesz Debrecenből a Kodály Filharmónia. Régizenével gyarapítja fesztiválunk zenei kínálatát a Kájoni Consort – június 29-én. A népzene és néptánc immár hagyományosan elengedhetetlen része a Szent László Napoknak, úgyhogy vendégünk lesz a Felszállott a páva című műsorból ismert Bekecs néptáncegyüttes, amely az Ember az embertelenségben produkciót hozza el Váradra június 23-án, vasárnap – előző nap pedig szintén a Szent László Napok részeként fognak fellépni Biharkeresztesen. Június 28-án fellép a váradiak által jól ismert és kedvelt Csillagocska néptáncegyüttes és zenekara, valamint a Soroglya zenekar is. 27-én Hallottam egy régi nótát címmel a Csíkmadarasi Népi Zenekar szórakoztatja a népdal és a nóta kedvelőit” – tudtuk meg Zatykó Gyulától.

Mihálka Melinda programszervező ugyanakkor további könnyűzenei csemegékről számolt be. Visszatérő vendége a Szent László Napoknak a Loyal együttes – június 27., csütörtök; Sárik Péter Trió & Falusi Mariann: Jazzkívánságműsor magyarul – június 28., péntek. Ott lesz a magyar Beatlesként emlegetett The BlackBirds emlékzenekar – június 28., péntek. A hatvanas évek rockjának stílusjegyeiből, bluesból és popból egyaránt merítő Neonhal június 29-én, szombaton játszik. A dzsessz szerelmeseinek kínál igazi csemegét a Debrecen Dixieland Jazz Band – június 30., vasárnap. A Misztrál zenekar eközben az Álomkófic című gyermekműsorral várja a legkisebbeket (és természetesen nemcsak) – június 29., szombat. A már bejelentett együttesekkel kapcsolatosan újdonság, hogy a Csík zenekar a Kispál és a Borz, valamint a Kiscsillag együttesekből jól ismert Lovasi Andrást és az LGT legendás gitárosát, Karácsony Jánost is elhozza Nagyváradra. A koncert június 28-án, pénteken lesz, a nagyváradi várban felállított nagyszínpadon. A Szent László Napokat csúcsra járató hétvége további sztárzenekarai: a Péterfy Bori & Love Band, a Neoton Família sztárjai, az Ocho Macho, az Alma Együttes, valamint a Vintage Dolls.

Kurultáj

Nincs Szent László Napok hagyományőrző programok nélkül. Idén a legnagyobb magyar hagyományőrző rendezvény, a Kurultáj programokkal érkezik a fesztiválra. Mint Bíró András Zsolt antropológus, a Kurultáj magyar törzsi gyűlés főszervezője elmondta, a honfoglalás korát jelenítik meg a nagyváradi várban jurtával, viselet- és fegyverbemutatókkal, sámán- és táltoszenével, előadásokkal, különféle foglalkozásokkal, lovas és gyalogos íjászattal, íjásztatással, lovas ügyességi vetélkedőkkel, és még a lovas solymászatból is ízelítőt kapunk. „Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy részt vehetünk Nagyváradon ezen a szép fesztiválon, Szent László városában” – fogalmazott Bíró András Zsolt, jelezve egyúttal, hogy „a nagyváradi vár méltó környezetet ad ahhoz, hogy megmutassuk, milyen nagy őseink voltak, milyen gazdag kultúrát képviseltek”.

Él a honlap

Épp tegnap, kvázi a sajtótájékoztatóhoz időzítve vált ismét frissé a rendezvény honlapja, amelyen eddig a tavalyi aftermovie futott, és a Facebook-eseményre irányította át a látogatót, ám mostantól ismét aktuális. További részletek a 7. Szent László Napokról tehát neten a www.szentlaszlonapok.ro oldalon, és érdemes követni folyamatosan frissülő Facebook és Instagram oldalukat is.



A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .