Újabb úszóérem a kollekcióba

Sallay Tamás újabb „harapnivalót” nyert magának
Sallay Tamás újabb „harapnivalót” nyert magának
Több első helyet is szereztek a Nagyváradi Crişul (edző: Illés Zsolt) úszói a múlt hét végén Budapesten megrendezett nemzetközi versenyen.

 

Az országos úszóbajnokság döntőire készülő Nagyváradi Crişul (edzők: Illés Zsolt és Georgeta Schier) versenyzői a múlt hét végén egy meghívásos barátságos versenyen vettek részt Budapesten. A legjobb váradi úszók ezúttal is hozták a formájukat, hiszen Sallay Tamás 50 és 100 méter mellen, míg Voda Erik 100 méter pillangón és 100 méter mellen is aranyérmet szerzett korosztályában. A Crişul kicsiny, de annál lelkesebb csapata Patricia Chiricheu révén is szerzett egy elsőséget, s a trénerek reménykednek a hasonlóan eredményes folytatásban, hiszen a hét végén Kolozsváron egy szabadtéri medencében sorra kerülő versenyen indulnak.

Országos-bejnokság

A korosztályos országos-bajnokság első versenyét Aradon rendezik meg június 23-24. között, majd következik a június 28-július 1. között sorra kerülő brăilai megmérettetés. Mindkét versenyt a gyerek korosztályúak számára szervezik. Az utolsó sorozatot, amelyen az ifjúsági II. korcsoportúak vetélkednek, Bukarestben bonyolítják le július 12-15. között.