Újabb pofon a Ryanair légitársaságtól

Mindenkit váratlanul ért: már május végétől törölte a Nagyvárad-London-Stansted járatait a Ryanair
Mindenkit váratlanul ért: már május végétől törölte a Nagyvárad-London-Stansted járatait a Ryanair
Azok után, hogy a Ryanair légitársaság néhány héttel ezelőtt bejelentette, hogy idén novembertől felfüggeszti járatait a nagyváradi repülőtérről, most újabb váratlan húzással már május végétől törölte a Nagyvárad-London-Stansted járatait.

 

Ráadásul a londoni járatok törléséről semmilyen hivatalos értesítést nem küldött az itteni illetékeseknek, azaz sem a Bihar Megyei Tanácsnak, sem a Nagyváradi Repülőtérnek. Az információt két kárvallott közölte a helyi sajtóval, így vált köztudomásúvá a dolog. „A június 15-iki utazásunk már hónapokkal ezelőtt le volt foglalva. Ma este kaptam egy információt, hogy ezek a járatok megszűnnek május 31-től”, idézi az egyik polgárt a Bihoreanul hírportál. A Ryanair által az utasoknak küldött üzenetek arról szólnak, hogy május 31-től megszűnnek a londoni járatok, és arra kéri azokat az utasokat, akiknek elküldte az üzeneteket, hogy értesítsék erről a többi utast is. A légitársaság felajánlotta, hogy vagy visszafizeti a lefoglalt utazás árát, vagy más útvonalra váltható a már lefoglalt utazás. Egyelőre nem tudni, hogy ez a döntés érinteni fogja-e a többi váradi külföldi járatot. Mindenesetre a légitársaság hivatalos honlapján tegnap, április 11-én még lehetett utazást előjegyezni október végéig a többi útvonalra, tehát a Milano-Bergamo, Dusseldorf Weeze, Memmingen és Barcelona-Girona járatokra, egyedül csak a London-Standsted járat előjegyzési lehetősége szűnt meg.

Válaszlépés

A Bihar Megyei Tanács közleményében reagált az esetre. A tegnap a sajtónak elküldött dokumentumban az áll, hogy a Bihar Megyei Turisztikai Menedzsment Ügynökség (AMD) vezetősége április 11-én szerződést bontott a Ryanair légitársasággal. Az említett szerződésben a megyei és a nagyváradi turisztikai ügynökség (APTOR) vállalták azt, hogy 2018 márciusában és áprilisában hírlevelek formájában és a különböző közösségi hálózatokon népszerűsítik a nagyváradi és a Bihar megyei úti célokat. A közlemény idézi Szabó Józsefet, az AMD elnökét, aki leszögezte: „a Ryanair önkényesen függesztette fel novembertől a járatait, annál is inkább, mert ez a döntés alig egy hónappal az említett szerződés aláírása után történt. Ehhez most hozzáadódik a London-Stansted járatoknak már május végétől történő törlése, ami a nemzetközi járatok üzemeltetésére vonatkozó megegyezés újabb megsértését jelenti.” A Bihar Megyei Tanács még intenzívebben igyekszik partnereket találni ahhoz, hogy biztosítva legyenek a külföldi repülőgépjáratok a nagyváradi reptérről, zárul a közlemény szövege. A közleményt Adrian Simon, a megyei tanács szóvivője jegyzi, aki lapunk kérdésére válaszolva megerősítette azt, hogy a megyei tanácsot mindeddig nem tájékoztatta a Ryanair újabb váratlan döntéséről. A szóvivő hozzátette, hogy a szerződésbontás válaszlépés a megyei tanács részéről a Ryanair légitársaság eljárására, de felhívta a figyelmet arra, hogy ez egy turisztikai célú megegyezés volt, míg a légitársaság és a megyei tanács között kötött, magukra a járatüzemeltetésekre vonatkozó szerződés – egyelőre legalábbis – érvényben marad.

Pap István