Újabb ötéves csúcsot döntött az éves infláció áprilisban

Illusztráció
Illusztráció
Romániában 5,2 százalékra emelkedett, ezzel újabb ötéves csúcsot döntött az éves infláció áprilisban – derült ki az országos statisztikai intézet hétfőn közzétett jelentéséből.


A tavalyi év negyedik hónapjához képest az élelmiszerek átlagosan 4 százalékkal, a nem élelmiszerek 7,2 százalékkal, a szolgáltatások pedig 2,8 százalékkal kerültek többe áprilisban. A fogyasztói árak márciushoz képest 0,54 százalékkal emelkedtek.
Romániában márciusban érte el az 5 százalékot az éves inflációs ráta. Tavaly decemberben 3,3 százalék volt az éves infláció, azóta folyamatosan emelkedik. A román központi bank múlt héten 3,5-ről 3,6 százalékra emelte az idei inflációs előrejelzését, a jövő évi prognózisát pedig 3,1 százalékról 3 százalékra mérsékelte. Az éves inflációs ráta másfél év után, 2017 januárjában került pozitív tartományba. A negatív inflációhoz a kormány több lépcsős áfa-csökkentése vezetett.
A várakozásokhoz képest gyorsabb ütemű infláció miatt a román jegybank az idén már háromszor emelte az alapkamatot – legutóbb múlt hétfőn – amely jelenleg 2,50 százalék.
Az uniós szinten is kiugróan magas román inflációs ráta miatt Klaus Iohannis államfő a kormány – adócsökkentéseket és közalkalmazotti béremeléseket egyidejűleg bevezető, szerinte vitatható – gazdaságpolitikáját tette felelőssé és Viorica Dăncilă miniszterelnök lemondását követelte.
A kormányzó szociáldemokraták az államfő vádaskodását a jövő évi elnökválasztási kampány előszelének tekintik, és a jegybankot bírálták, amiért nem lép fel hatékonyabban az infláció megfékezése érdekében.

(MTI)