Újabb hatáskörétől fosztotta meg a román kormánykoalíció Klaus Iohannis elnököt

Újabb hatáskörétől fosztotta meg a román kormánykoalíció Klaus Iohannis elnököt
A román kormánykoalíció újabb hatáskörétől fosztotta meg Klaus Iohannis elnököt, miután a szenátus úgy módosított egy kormányrendeletet, hogy az elnök által irányított legfelső védelmi tanácsnak nem lesz többet beleszólása a belügyminisztériumi titkosszolgálat vezetőjének kinevezésébe.

Madalina Dobrovolschi, a román elnök szóvivője kedden elmondta: a döntés aggasztó a “román jogállamiság épségére” nézve. Emlékeztetett, hogy a kabinet nemrég a telekommunikációs hatóság vezetőjének kinevezésében játszott szerepétől is megfosztotta az elnököt, ami azt sejteti, hogy jól kitervelt politikai akció az elnök hatáskörének korlátozása – mondta a szóvivő.
A telekommunikációs hatóság vezetőjének kinevezése esetében a jobbközép pártok politikai támogatásával elnöki székbe juttatott Iohannist a Sorin Grindeanu vezette szociálliberális kormány fosztotta meg hatáskörétől április végén. Akkor egy sürgősségi rendeletet fogadtak el, amely szerint a parlamentnek kell döntenie a hatóság vezetőjéről, nem az elnöknek.
Dobrovolschi szerint a kormány azóta sem adott magyarázatot. Hozzátette: a belügyi titkosszolgálat vezetője esetében azért indokolatlan a védelmi tanács és az elnök megkerülése, mert az intézménynek fontos szerepe van Románia védelmében és nemzetbiztonságának szavatolásában.
A román szenátus hétfőn módosított egy sürgősségi kormányrendeletet, amely a belügyi titkosszolgálat belső szervezéséről rendelkezett. A rendeletet tavaly fogadta el a Dacian Ciolos vezette szakértői kormány. A rendeletet a szenátus a tavaly leköszönt kormány szándékával ellentétesen módosította úgy, hogy a belügyi titkosszolgálat vezetőjének kinevezésében a nemzetbiztonsági kérdésekkel foglalkozó legfelső védelmi tanácsnak nem lesz többet szerepe. A testületet Iohannis vezeti, tagjai között van többek között a miniszterelnök és több miniszter.
A román ellenzéki média úgy kommentálta a szenátus döntését, hogy a belügyi titkosszolgálat vezetőjének kinevezésében Carmen Dan belügyminiszternek lesz döntő szava, aki Liviu Dragnea, a román kormány fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke egyik bizalmasának számít.

(MTI)



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter