Újabb élmények az USA keleti partjain

Újabb élmények az USA keleti partjain
Március 9-én a Szent László Teológiai Líceum dísztermében szokásos havi találkozójukat tartották a Premontrei Öregdiákok Egyesületének a tagjai. A Pásztai-házaspár tartott előadást.

Az érdeklődőket Pásztai Ottó egyesületi elnök üdvözölte, majd Biró Rozália RMDSZ-es parlamenti képviselő méltatta az öregdiákok tevékenységét. Zilahi Bertalan a márciusban név- vagy születésnapjukat ünneplőket köszöntötte, Miklós Mihály pedig egy-egy Árvay Árpád- és Reményik Sándor-költeményt olvasott fel.

A továbbiakban Pásztai Katalin tartott vetített képes előadást Újabb élmények az Egyesült Államok keleti partjain címmel. Arról számolt be: férjével, Ottóval tavaly szeptemberben tettek újabb látogatást az Egyesült Államokban élő lányuknál, aki jó néhány évvel ezelőtt egy ott élő magyar férfihoz ment feleségül. Megérkeztükkor az ősz a legszebb színkavalkádjaival örvendeztette meg őket. Ennek a csodálatos színvilágnak köszönhetően a nagyvárosokból valóságos zarándoklat indul a szabadnapokon, mely kísértésnek ők sem tudtak ellenállni. Egy másik hétvégén a Bridgeporttól nem messze levő tengerparti üdülőbe kirándultak, láttak luxusjacht kikötőt, kis ajándékboltokat, gémeket a vízben és egy kiállított hatalmas bolyát, mely a fényképeket készítő turisták kedvence. Springfieldben az először 1917-ben megszervezett, Új Anglia legnagyobb ilyen jellegfű eseményének számító mezőgazdasági vásárban nézelődtek, ahol félórás sorban állás után ők is megkóstolták a nagyon finom óriás főtt krumplit, amit sajttal, vajjal, tejföllel és bacon-szalonnával tálalnak. Newton városában, ahol a lányáék laknak, egy népművészeti vásárra mentek ki, ahol indián áloműzőket vásároltak. Ottlétük alatt amúgy igyekeztek egészséges életmódot folytatni, Trambullban például Ottó a ház udvarán kosarazni és focizni tanította a vejük nagyobbik lányunokáját.

Hosszabb kirándulás

Egyik hétvégén úgy döntöttek, hogy bemennek New Yorkba, egy olyan városrészbe, ahol addig még nem jártak, így esett a választásuk Brooklynra, ahol a Hudson-folyó torkolatánál megcsodálták híres hídját, mely Manhattannel biztosít összeköttetést. A Katalin-napot egy ajándékba kapott operalátogatással ünnepelték: a világ egyik legrangosabb kulturális intézményében, a MET-ben volt alkalmuk megtekinteni egy csodálatos Aida-előadást.

Mint minden amerikai vizitjük során, most is bevállaltak egy hosszabb kiruccanást. Ezúttal a választásuk a New York állambeli Keleti Grand Canyonra, az Ujj-tavakra (Finger Lakes) és a Niagara vízesésre esett. Nagyon szép úton mentek, hegyek közt, szerpentineken, míg megérkeztek az 58 négyzetkilométer alapterületű Lechworth Nemzeti Parkba. Ithacában egy helyi közösségi cserebere papírpénzzel szembesültek, mellyel vásárolni tudtak a piacon. Innen az Ontario-tóhoz mentek tovább, majd akárcsak más látogatókat, őket is lenyűgözte a Niagara Fallsnál a természet csodás ereje, ahogy „a folyó zöldes vize elemi erővel zuhan alá, morajlik, bömböl az egész”. Este pedig a színes reflektorok által megvilágított vízesés kínált számukra felejthetetlen és különleges látványt.

Ciucur Losonczi Antonius