Újabb áruházak nyílhatnak

Nagyvárad- A Dedeman zöldmezős beruházással áruházat kíván nyitni Váradon is, sajtóhírek szerint már tavaly megkapta az építkezési engedélyt a Főépítészeti Hivataltól arra a szabad területre, mely az Era Shopping Park mellett van, az Arad felé vezető országút mellett.

Ugyanakkor viszont egy másik urbanisztikai igazolásra is szükség volna a Légügyi Hatóságtól, mivel a munkálatok a repülőtér közelében zajlanának. Az országosan 41 üzletet működtető Dedeman áruházai átlagosan 6000 és 18.000 négyzetméternyi területeket foglalnak el, és körülbelül 10 millió eurós befektetést igényelnek.
Ugyanakkor a sportszerforgalmazó Decathlon cég is saját helyiséget szeretne Váradon, és erre a célra a jelenleg átalakítás alatt álló Auchan egyik galériatermét szemelte ki. A francia társaság jelenleg több mint 15 országban van jelen több mint 400 üzlettel, a román piacra pedig 2009-ben tört be.