Új villamosok, új buszjárat

Új villamosok, új buszjárat
A Nagyaváradi Helyi Közszállítási Vállalat (HKV) 2019-ben új buszjáratot indít, mely a belvárosban fog közlekedni, illetve megérkezik a városba három új villamos is – tudtuk meg.

 

A váradi helyi közsszállítási vállalat vezetői pénteken tartottak évértékelő sajtótájékoztatót, melyen Viorel Pop vezérigazgató bejelentette, hogy a Centenáriumi híd felépítését kihasználva 2019-ben egy új buszjáratot létesítenek. A járat a Szováta utcai ortodox líceumtól indul, az András apostol utcán halad tovább a Decebal és a Centenáriumi híd mellett, majd a Szaniszló (Eminescu) utcán jut el a prefektúra székhelyéig, majd visszafordul és a városháza mellett haladva a Centenáriumi hídon áthajtva az András apostol utcán tér vissza az ortodox líceumhoz. Viorel Pop kijelentette, hogy az ortodox líceum környékén lakók több mint öt percet kell gyalogoljanak, amíg valamelyik tömegközlekdési eszköz megállójához érnek, ezért van szükség az új járatra, illetve a belvárosban sem jár egyetlen tömegközlekedési eszköz sem. Az új buszjárat ezt a hiányosságot is kiküszöböli majd. Romeo Nica gazdasági igazgató azt jelentette be, hogy januárban hivatalosan is beindítják a bankkártyás jegyvásárlási rendszert, mely eddig tesztüzemmódban működött, és ugyancsak 2019-ben modernizálják az e-ticketing rendszert úgy, hogy online is lehessen bérletet vásárolni.

Villamos-tervek

A vállalat tervei között szerepel a villamossínek bővítése Püspöki irányába és a város déli részében is. Mint arról már számos alkalommal beszámoltunk, villamos összeköttetést építenek ki az Aradi út és a Ghillányi (Cantemir) úti villamosremíz között, a sínek a Pece partján haladnak majd el az Auchan bevásárlóközpont, az épülő sportcsarnok és a Nagyváradi Egyetem székhelye mellett. Ez a sínépítési munkálat 2019-ben kezdődik és várhatóan 2020-ban fejeződik be, mondta Viorel Pop. Az elképzelések szerint Biharpüspökibe is villamossal fogunk közlekedni, miután kiépítik a 12 kilométer hosszú új nyomvonalat. Ha mindezek a beruházások megvalósulnak, akkor 2030-ra Nagyváradnak hatvan kilométernyi villamossín-hálózata lesz. Ennek a hálózatnak a bővítése azért indokolt, mert, mint Viorel Pop elárulta, a tömegközlekedést igénybe vevőknek mintegy hatvanöt százaléka villamossal utazik, és csak mintegy harmincöt százalék azoknak az aránya, akik busszal közlekednek. A hosszútávú tervek között szerepel egy új, a mostaninál sokkal modernebb villamosremíz építése is a város szélén, mert a jelenlegi helyszín már kicsi, ráadásul a város gyakorlatilag körbenőtte. Kérdésünkre válaszolva a vezérigazgató elmondta, hogy 2019-ben érkezik meg az első három új villamos abból a tízes csoportból, amelyet a nagyváradi önkormányzat vásárolt az aradi Astra gyártól. A villamosok piros-kék színűek lesznek, és nem helyeznek rájuk reklámokat, mint ahogy a Siemens villamosokon és a KT4 típusú sárga Tatra villamosokon is tilos lesz reklámokat elhelyezni. Csak a régi villamosokon lehetnek majd reklámok 2019-ben, ezt a harminc járművet azonban amúgy is fokozatosan kivonják a forgalomból és igyekenek eladni más közszállítási vállalatoknak, de ha nem lesz rájuk vevő, akkor ócskavasként fogják értékesíteni azokat. További terv az, hogy a villamosmegállókat 37 méter hosszúra alakítsák át, így a sárga villamosokat összekapcsolhassák, aminek nyomán egy szerelvény kapacitása 250-300 személyre nő. A villamosok kapacitásának növelése nem jár együtt majd a járatok ritkításával, hangsúlyozta a vezérigazgató. Hozzátette, hogy megkezdődik a Ghillányi és a Szőllősi út (Nufarului) átalakítási munkálata, melynek keretében a forgalmat úgy alakítják át, hogy a villamosnak zöld útja legyen. Ennek nyomán a villamosok átlagsebessége 15 km/óráról 18-20 km/órára növekedhet és így az eddigi 497 helyett 792 utat teljesíthet ugyanaz a villamosvezető egy nap alatt.

Pap István