Új pártot alapított Dacian Ciolos volt román kormányfő

Dacian Cioloș
Dacian Cioloș
Igazság, Egység és Szolidaritás Párt (PLUS) néven új politikai alakulat bejegyzését jelentette be szombaton Kolozsváron Dacian Ciolos volt román kormányfő, akinek első pártbejegyzési kísérletét a román közéletben ismeretlennek számító magánszemélyek hónapok óta hátráltatták.

Ciolos az általa egy éve alapított Románia Együtt Mozgalom pártbejegyzési kérelmét március 30-án adta be a romániai politikai pártok jegyzékét kezelő bukaresti törvényszékhez, de a párt bejegyzését azóta is – szabályossági kifogásokkal, fellebbezésekkel, más bíróság kijelölésének igénylésével, a bélyegilleték késedelmes befizetésével – sikeresen hátráltatják különböző alperesek.
Ciolos szombaton számolt be támogatóinak és a sajtónak arról, hogy a Románia Együtt Mozgalom alapítói a jogi huzavona láttán szeptemberben döntöttek alternatív megoldás kereséséről, mert attól tartottak, hogy pártjuk hivatalos bejegyzését jövő márciusig sem sikerül kiharcolniuk, és így nem állíthatnak jelölteket az európai parlamenti választáson.
A PLUS-t állítólag Ciolos néhány segítőkész, “névtelen” támogatójának sikerült azóta beíratnia a román politikai pártok jegyzékébe. Ez a párt ugyanazokra az elvekre és értékekre épül, mint a Románia Együtt Mozgalom – biztosította híveit a volt miniszterelnök, hozzátéve, hogy korábbi párbejegyzési kérelmüket hétfőn visszavonják.
Ciolos volt román uniós biztos 2015 novemberétől 2017 januárjáig függetlenként vezette Románia szakértői kormányát. A 2016 decemberi parlamenti választások előtt – a választóknak tett ígéretére hivatkozva – Klaus Iohannis államfő noszogatása és a jobbközép pártok többszöri hívása ellenére sem volt hajlandó politikailag elkötelezni magát, habár akkor ő számított a legismertebb jobboldali politikusnak. A választási kudarcért emiatt a jobboldalon sokan Ciolost hibáztatták.
A volt miniszterelnök 2017 végén látta elérkezettnek az időt arra, hogy pártpolitikusként szálljon szembe a kormányra került Szociáldemokrata Párttal (PSD), akkor kezdte el országszerte megszervezni a Románia Együtt Mozgalmat.
Bár pártot eddig nem sikerült hivatalosan bejegyeznie, a közvélemény-kutatásokban már megjelent Ciolos mozgalma, és úgy tűnt, hogy Ciolos neve önmagában elég hajtóerő lehet a parlamenti küszöb átlépéséhez. A BCS közvélemény-kutató intézet két hete végzett felmérése szerint a Románia Együtt Mozgalomra a választók 7,7 százaléka szavazna. A volt miniszterelnök pártjának támogatottságát az IMAS felmérése 8,2 százalékra taksálta.

(MTI)