Új, modern iskolakomplexuma van Váradnak

Új, modern iskolakomplexuma van Váradnak
Befejeződött Nagyváradon a Rhédey (Matei Basarab) utcai iskolakomplexum építése. A létesítményt csütörtökön adták át a város, a megye elöljárói, és az újságírók jelenlétében.

A nagyváradi iskolakomplexum felépítése azok után vált szükségessé, hogy a római katolikus egyház visszakapta azokat az ingatlanokat, amelyekben a Partenie Cosma és a Vasile Voiculescu iskolák működtek. Az európai uniós támogatással megvalósuló beruházás nyomán felépült két, egyenként huszonnégy osztálytermes iskolaépület, egy háromszáz férőhelyes internátus, egy tizenöt garzonlakásból álló épület, amelyben az ott tanító tanárok lakhatnak majd, egy kantin és klubépület, egy műhely, valamint egy sportcsarnok. Mindemellett a környéken kiépítették a közműhálózatot és elvégezték a külső területrendezést is. A beruházás összköltségvetése 27,5 millió euró volt áfával együtt, amiből a vissza nem térítendő támogatás 22,2 millió lej.

Az épületkomplexum csütörtöki hivatalos átadóján Ilie Bolojan, Nagyvárad polgármestere elmondta: a város a költségeknek mindössze öt százalékát állta, a többi európai, illetve kormánytámogatás volt, míg Huszár István alpolgármester azt emelte ki, hogy az önkormányzat célja a továbbiakban fejleszteni ezt az épületkomplexumot. Ilie Bolojan hozzátette, hogy itt kétezer diák tanulhat egyszerre, és a következő időszakban stratégiai döntéseket kell hozni önkormányzati szinten annak érdekében, hogy maximálisan ki lehessen aknázni Nagyvárad új, legmodernebb oktatási létesítményét.

A nagyváradi Gheorghe Sincai megyei könyvtár, valamint a váradi sportiskola között megvalósított beruházás történetét Ilie Bolojan vázolta fel a hivatalos átadón. Felelevenítette, hogy 2005–2007 között visszaadták a Partenie Cosma és a Vasile Voiculscu iskolák épületeit a római katolikus egyháznak, ami szükségessé tette egy olyan épületkomplexum építését a városban, amelyik átvegye a két oktatási intézményt. A minisztérium meg is terveztetett egy kampuszt Nagyvárad számára, csakhogy az akkori kormányok nem adtak pénzt ezek felépítésére, így a váradi önkormányzat maga kezdte el az iskolaépítést. 2012-ben fel is épült az első iskolaépület, melybe beköltözött a Partenie Cosma Líceum, míg a Vasile Voiculescu iskola Velencén kapott új helyet időközben. Mivel a kormány pénzt nem adott az építkezésre, és a két iskola helyzete is megoldódott, ezért a váradi önkormányzat leállította a további építkezést, mígnem a 2007–2014-es európai költségvetési ciklusban a Regionális Operatív Programok keretében egy új tengely nyílt oktatásügyi beruházások befejezésének finanszírozására. Nagyvárad pályázott és támogatást nyert, így gyakorlatilag rohamlépésben kellett megépíteni az iskolakomplexum többi építményét. Huszár István, a város alpolgármestere ehhez kapcsolódva hozzátette: 2014 novemberében írták alá a támogatási szerződést, a munkálatok 2015 januárjában kezdődtek el, és gyakorlatilag egy év alatt fel is építették az összes épületet, így az elmúlt hónapokban már csak a területrendezés és a közművesítés maradt hátra. A beruházás során felépült a másik huszonnégy osztálytermes iskolaépület, egy háromszáz férőhelyes internátus, az itt tanító tanárok számára fenntartott, tizenöt garzonlakásból álló épület, egy kantin és klubépület, egy műhely, valamint egy akár háromszáz néző befogadására alkalmas sportcsarnok.

A jövő

A továbbiakban Ilie Bolojan kifejtette, hogy a következő időszakban beszerzik a bútorzatot, ez ugyanis nem volt belefoglalva az uniós projektbe, és őszig a megyei tanfelügyelőséggel közösen ki kell dolgozni a komplexum működtetésének a módját, hiszen, mint emlékeztetett, a Partenie Cosma iskola már beköltözött a számára felépített épületbe, de a Voiculescu iskolának időközben már más helyet találtak a városban, ebből kifolyólag dönteni kell arról, miképpen hasznosítsák Nagyvárad legújabb és legmodernebb iskolakomplexumát, amely kétezer diák tanulását képes biztosítani. Megjegyezte továbbá, hogy őszig befejezik a közelben zajló, a termálvizes hőszolgáltatási rendszert bővítő közművesítési munkálatokat, illetve addigra egy parkot is kialakítanak a kampusz mellett.

Beszédek

A hivatalos átadón jelen volt továbbá és beszédet mondott Claudiu Pop, Bihar megye prefektusa, Marius Mos, a nagyváradi önkormányzat nemzetközi finanszírozású projektek menedzsment igazgatóságának a vezetője, Calin Roman, a kivitelező Selina cég igazgatója, valamint Alin Iuhas-Novac megyei főtanfelügyelő is.

Pap István



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter