Új közösségi tér Nagyváradon

Új közösségi tér Nagyváradon
Jövő pénteken, március 10-én koncerttel nyitja meg új közösségi terét a nagyváradi Gekkó Pub (Körös/Vladimirescu u. 40 szám).

Együtteseknek fellépési térként, civil szervezetek számára pedig rendezvényhelyszínként szolgál majd a nagyváradi Gekkó Pub (Körös/Vladimirescu u. 40. szám) új közösségi tere, amelyet jövő pénteken, március 10-én nyitnak meg a Gekkó épületében. A helyszínt egy koncerttel avatják fel: a népzenét játszó magyarországi Góbé együttes lép majd fel este nyolc órai kezdettel, mondta szerkesztőségünknek Pósa Tibor, a Gekkó Pub menedzsere. Egy belépőjegy ára tizenöt lej, jegyek elővételben is vásárolhatóak a pub-ban.

A menedzsertől megtudtuk, hogy az új közösségi tér maximális befogadó képessége százötven fő, és mivel az új helyszínt is szeretnék élettel megtölteni, ezért ott rendszeresen szerveznek majd koncerteket. Ugyanakkor a hamarosan megnyíló épületrészt a Gekkó ingyen bocsátja majd civil szervezetek használatára különböző rendezvényeik megtartására. „Azt lehet tapasztalni, hogy a civil szervezeteknek, ha nagyobb rendezvényeket tartanak, akkor nincs helyük, vagy nagyon magasak a bérleti díjak, ezért mi az új épületrészt direkt úgy alakítjuk ki, hogy civil szervezeteknek ingyen és bérmentve oda tudjuk adni. Semmilyen díjat nem szeretnénk kérni civilektől, pont azért, mert azt szeretnénk, hogy minél nagyobb legyen a kihasználtság” – jegyezte meg Pósa Tibor.

Az új épületrészben is lesz egyébként egy kis bár, itt is működik majd vendéglátás. És nem áll itt meg a Gekkó, hiszen mint Pósa Tibor elárulta, amint befejezik a rendezvényterem kialakítását, szeretnének egy gyorsétkezdét is nyitni az udvaron, ahol ötféle hamburgert és sült krumplit árulnak majd.

Pap István