Új korszakot akarnak, a lakosság együttműködésével

Nyakó József érmihályfalvai polgármester
Nyakó József érmihályfalvai polgármester
Érdemes volt belevágni Érmihályfalva történetének legnagyobb beruházásába, akkor is, ha az óriási adósságot generált – nyilatkozta lapunknak Nyakó József polgármester, aki szerint véghezviszik a választásokkor ígért rendteremtést.

 

Érmihályfalva polgármestere, Nyakó József a júniusi helyhatóági választások meggyőző eredményével a háta mögött foglalta el a város első emberének székét, így nem adhat még számot egy egész évi munkájáról. De, mint kérdésünkre elmondta, a Polgármesteri Hivatalban talált „örökségben” nem sok meglepetést talált, hiszen a helyi RMDSZ-szervezet elnökeként tudott dolgokról, sőt, az utóbbi időben többször el is járt a város ügyeiben. Mindezek ellenére azért elcsodálkozott néha, főként az adminisztrációban és a „házon belüli” munkamorált érintő – idézzük – „anarchia” láttán. Mint fogalmazott, éppen ezért első teendői közé tartozott egy olyan mindennapi munkahelyi légkört megteremteni, amiben elvárható a hatékony munkavégzés. Át kellett nézni, hogy melyik alkalmazott mivel foglalkozik, az mit is jelent pontosan, és annak melyek a jogi alapjai, nehogy a törvények ellenében cselekedjenek. Ugyanakkor azt is „ki kellett találni”, hogy miként lehet meggátolni a feleslegesnek ítélt kiadásokat, és miként lehet növelni a saját bevételeket. Egy példa: számottevően sikerült javítani a géppark kihasználtságát az elmúlt fél évben.

Hangulatváltás

Sikerült-e elérni az említett hangulatváltás, akár házon belül, de akár a városban is? – kérdeztük. A polgármester szerint igen. Ennek egyik jeleként értékeli, hogy az eltelt időben mintegy 300 ember kopogtatott fogadóóráin (ami gyakorlatilag nem létezik, bármikor lehet meghallgatásra jelentkezni – szerz. megj.), és meggyőződése szerint senki nem távozott úgy, hogy ne kapott volna segítséget, de legalább reményt, biztatást arra, hogy gondjával foglalkoznak. A hivatalon belüli változás egyik jele, hogy bevezették az úgynevezett terepregisztert, vagyis minden alkalmazott köteles egy nyilvántartásba beírni, ha elhagyja a Polgármesteri Hivatal épületét, bejegyezve, hogy mikor, hová távozott, ha nincs a helyén. Az elöljáróság és a lakosság közötti „fal” lebontását nem csak átvitt értelemben, de gyakorlatilag is el akarják érni: a részlegekben dolgozók és az ügyfél közötti üvegfal tervezett elbontásával is azt akarják majd sugallni, hogy „szemtől szembe” állnak az ügyfelekkel. Megyeszerte úgy emlegetik Érmihályfalvát, mint azt a települést, melyről egyfajta csodaként lesz elkönyvelhető, ha adósságai miatt nem megy csődbe. „Mindennek tudatában vállaltam a polgármesterséget”, mondta Nyakó József, számokat is sorolva: tisztségébe kerülve a város adóssága 3,5 millió (régi pénzben 35 milliárd) lej volt, ezt mára sikerült 1,3 millióra (13 milliárd) csökkenteni. Ezt az adósságot nagyrészt a város történetének legnagyobb beruházása, az ivóvíz- és csatornahálózat építése generálta.

Érdemes volt

Érdemes volt-e ebbe belevágni, mikor a lakosok látványos eredményeket várnának, ezek a hálózatok pedig „láthatatlanok”, a földben vannak? –kérdeztük. Egyértelműen igen – szögezte le Nyakó József. Szerinte azon lehet vitázni, hogy eléggé át volt-e gondolva, vagy jól volt-e időzítve, de egy városban lennie kell korszerű ivóvízhálózatnak és csatornázásnak! A helyzet mindent egybevetve nem reménytelen, fejtette ki Nyakó József, pontosítva, hogy a vízhálózat 95%-ban, a csatornázás 42%-ban van kész. A beruházás folytatására is körvonalazódik lehetőség a kivitelezővel zajló tárgyalások során, következő lépés a szennyvíztisztító állomás működőképessé tétele lenne, ami mintegy 7 millió lejt igényelne. A továbbiakat tekintve elsődleges marad az adósság csökkentése – és ez a „függőség” nem enged nagyobb terveket szőni – pedig ilyen tervek vannak, és a polgármester meglátása szerint vannak olyan tanácsosok is az önkormányzatban, akiknek vannak ötletei, és van ambíciójuk is a munkához. Az adósságtörlesztés mellett fontos lenne a Móka patak mederszabályozása, és a főtéri híd rendbetétele, továbbá az utak javítása és az esővíz elvezetésének megoldása – utóbbi összefügg az utak állapotával, hiszen a felgyülemlő víz teszi tönkre leginkább az utakat. Apropó utak, tervezik a Polgármesteri Hivatal és a vasútállomás közötti útszakasz aszfaltjának újraburkolását, továbbá ahhoz csatlakozva további mintegy 700 méter aszfaltozását.

Törvényesen

Tudvalevő, hogy a képviselői testületben, de a városban is létezik a polgármesternek, illetve az RMDSZ-nek egy ellenzéke. Hogyan tudnak együtt dolgozni? – kérdeztük. Nyakó József megfogalmazása szerint a kibicnek semmi sem drága alapon, populista szólamok hangoztatásával működik ellenzéke, mely azonban nem tudta bizonyítani saját alkalmasságát a város vezetésére. Ezt látja igazolva a választási eredményekben, amikor „a választók megmutatták, tudják kiben lehet bízni”. Mi a törvényesség maximális betartásával dolgozunk Karsai Attila alpolgármesterrel együtt, ugyanakkor bevállaljuk azt is, ha esetleg hibákat követünk el – aki mást mond, az tendenciózusan ferdít, fogalmazott Nyakó József. Példaként említette a városházával szembeni járda javítását, amit egyesek úgy minősítettek, mint „20 méter járdával szúrta ki a választók szemét”, miközben egy olyan szakaszt tettek rendbe a város központjában – járólapokkal, vízelvezetéssel –, mely régóta járhatatlan volt esős időben, az úttestre kényszerítve a gyalogosokat. Rendet, egy új korszakot ígértünk a választások előtt, és ezt be is tartjuk úgy, hogy várjuk hozzá a lakosok együttműködését, ötleteit, meglátásait, amit elmondhatnak a negyedévente tartott és tartandó lakossági fórumokon, fogadóórákon, de akár az utcán beszélgetve is – zárta a beszélgetést Érmihályfalva polgármestere. (A legközelebbi említett lakossági fórumra január 18-án, pénteken 18 órakor kerül sor a helyi kultúrházban – szerz. megj.)

Rencz Csaba