Új kezdet a peres ügyekben

Új kezdet a peres ügyekben
A felújított Igazságügyi Palota birtokba vétele új kezdetet jelent az igazságügy szolgáltatásban- mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Cristian Monenci szóvívó. Az avatást pénteken tartják.

„Elérzékenyültem, amikor először megpillantottam a felújított Igazságügyi Palotát, és arra gondoltam, hogy amikor mások is meglátják, akkor az emberek erős vágyat éreznek majd, hogy pereskedjenek egymással”. Ezt Cristian Monenci bíró, az intézmény szóvivője mondta csütörtökön, a péntek délelőtt tartott hivatalos átadási ünnepséget megelőző utolsó sajtótájékoztatón.

b4
A száraz adatokra áttérve kifejtette: a két év alatt zajlott renoválás áfa nélkül 45,3 millió lejbe került, és a bővítésnek köszönhetően az ingatlan hasznos felülete 30 százalékkal bővült, vagyis 9.050 négyzetméterről 11.770 négyzetméterre nőtt. A belső terek átalakítása nyomán három szinten- a földszinten, az első és a második emeleten- 195 irodahelyiség és 3×3 tárgyalóterem létesült, valamint a tetőtér manzárdásításával további 24 iroda is lett. A bővítés eredményeképpen az alagsorban 10 tárgyalóterem, 20 archiválási helyiség, 6 iroda és 5 cella létesült (utóbbiakban a tárgyalásra váró vádlottaknak alakították ki). Ugyanakkor két liftet is működésbe helyeztek, és az alagsorba megoldották az akadálymentesítést a fogyatékkal élők számára.

Szünetel a munka

Emellett valamennyi tárgyalóterem hangrögzítő rendszerrel van felszerelve, illetve hangszórókon és modern képernyőkön keresztül tájékoztatják a pereskedőket. A korszerű tűzvédelemről is gondolkodtak, és fűtőtestek helyett korszerű klímaberendezéssel biztosítják a meleget télen és a hideget nyáron. Az épületet mozgásérzőkelőkkel és videokamerákkal is ellátták, kívül, illetve belül a földszinten, az alagsorban és a lépcsőknél.

A műemlékké nyilvánított ingatlan amúgy 1895-1898 között épült eklektikus stílusban, Kiss István műépítész tervei alapján, a munkálatokat pedig Schiffer Miksa, Guttman József és Rendes Vilmos koordinálták.

b5
Jelenleg több mint 600-an dolgoznak az épületben, és az avatást követően két hétig a visszaköltözés miatt szünetel az igazságszolgáltatói munka, csak a sürgős eseteket intézik. Mindhárom fokon április 4-től folytatódnak a peres eljárások.

Ciucur Losonczi Antonius



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter