Új elnök az EKE ‘91 Nagyvárad-Bihar élén

Bara Lilla, az EKE ‘91 Nagyvárad-Bihar új elnöke
Bara Lilla, az EKE ‘91 Nagyvárad-Bihar új elnöke
Vezetőségválasztás volt az EKE ‘91 Nagyvárad-Bihar szombati ülésén, az új elnök Bara Lilla lett, aki több mint tíz éve az egyesület alelnöke volt. Okleveleket is átadtak.

Az egyesület pénzügyi helyzetéről Nagy Magda, az egyesület könyvelője számolt be. Mint elhangzott, az EKE bevétele a tavalyi év folyamán 21 952 lej volt, ebből a nyereség 2 380 lej, s az egyesület teljes vagyona, a leltári tárgyakkal együtt 44.890 lej. Tiponuţ Tibor elnök éves beszámolója következett.

Pályáztak

Mint elhangzott, a fizető tagság létszáma az elmúlt évben ha enyhén is, de csökkent. Jelenleg 171 fizető tagja van az egyesületnek, a legtöbben nyugdíjasok, de alkalmazottak és diákok is vannak közöttük. Az elmúlt év során egyetlen EKE-tag sem hunyt el, ami manapság ritka jó hír, mondta az elnök. Sajnos, folytatta, minimálisra csökkent az egyesület ismeretterjesztő tevékenysége, idő és energia hiányában nem volt, aki honismereti és ismeretterjesztő előadásokat szervezzen. Viszont 2016-ban több alkalommal is eredményesen pályáztak, így sikerült újra felpörgetniük az olajgyűjtési akciót, szerveztek egy eredményes elsősegély és életmentő tanfolyamot, megjelentettek egy egyszerű kiadványt az EKE 125. születésnapjára és sikerült megfinanszírozni a 2017-es túraterv kinyomtatását is. Egyebek mellett megszervezték az „EKE Art VI.” fotó biennálét, fő aktivitásuk pedig, akárcsak eddig, a túrázás, természetjárás volt; sok egyéb túra mellett három teljesítménytúrán is részt vettek, és három komoly magashegyi túrát is szerveztek.

Oklevelek

Az elnök kiemelte a túravezetők és szervezők szerepét és külön köszönetet mondott minden önkéntes segítőnek. Az ifjúságnevelésben 2016-ban nem jeleskedtek, de nem is álltak le teljesen. Danicska János sárkányeregető gyerektúrát szervezett. A túraterv megtervezését idén is Bara Lillának köszönhetik, a kivitelezést pedig a Vojticsek házaspár nyomdájának, ezért szintén köszönetet mondott az elnök.

A túrabeszámolót Torma József alelnök olvasta fel, mint elhangzott, tavaly az EKE ‘91 Nagyvárad-Bihar összesen 66 túrát szervezett, ezeken 1665 személy vett részt. „Túráztunk belföldön és külföldön, sok szép élménnyel és tapasztalattal gazdagodva” – hangzott el a beszámoló során.

A cenzorbizottság jelentését Ozsváth Erika ismertette röviden – mint kiderült, a bizottság mindent rendben talált. Oklevél kiosztás következett – díszoklevelet kapott Nagy Magda, az egyesület könyvelője a közösségért végzett példamutató, önzetlen munkájáért és Borsi Edit, aki pénztárosként önzetlenül, becsülettel végezte munkáját. Az év két túravezetője Danicska János és Fekete Irén lett, az év turistái pedig Reich József és Fábián György. A későbbiekben a többi jó túrateljesítményt is díjazták. Ezt követően a januári EKE-olajgyűjtés résztvevői között sorsoltak ki tombolanyereményeket.

Egyöntetűen

A gyűlés következő mozzanata a vezetőségválasztás volt. Tiponuţ Tibor elnök Bara Lilla alelnököt javasolta az egyesület élére, Bara Lilla pedig a két alelnöki tisztségre Hangai Violettát és Torma Józsefet javasolta, a titkári tisztség betöltésére pedig Puskás Évát javasolták. Mivel egyetlen vezetői tisztségre sem érkezett több javaslat, nem volt szükség titkos szavazásra, s a jelenlévő tagok Bara Lilla tartózkodása mellett egyöntetűen megszavazták az új vezetőket. Kérdésünkre válaszolva a későbbiekben Tiponuţ Tibor elmondta: 2008 óta, amikor először elnöknek választották, hosszú idő telt el, úgy érzi, legalább egy kicsit pihenni is kell, másfelől nem árt fiatalítani. Amikor átvette a tisztséget, akkor is úgy gondolta, hogy ha majd „kinevelődnek a fiatalok”, át fogja adni nekik a helyet.

Bara Lilla megköszönte a bizalmat és elmondta, szeretne egy olyan közösséget kialakítani, melynek tagjai tisztelik egymást, nem harcolnak egymás ellen és nem pletykálnak egymás háta mögött. Később kérdésünkre hozzátette , hogy 1997 óta tagja az egyesületnek és több mint tíz éve alelnök. Szeretné egy kicsit korszerűsíteni az egyesületet, hiszen a modern technika sok újításra ad lehetőséget. Manapság, amikor szinte mindenkinek van autója, mellyel útnak indulhat, azt szeretné, ha az EKE mégis egy pluszt jelentene, egy olyan társaságot, ahol akárhányan összegyűlhetnek és jól érezhetik magukat.

A tombolahúzás nyertesei

A januári Nagy EKE 91 Olajgyűjtés résztvevői közül a tombolahúzás nyomán étolajat Birinyi Jutka, Török Gusztáv és Kovács Levente nyertek, Horváth Mária, Medra Károly, valamint Kovács Levente EKE-pólót nyertek, könyvjutalmat pedig Pătcaş Ildikó, Szabó Valéria, valamintMadas Edit vehet át. Nyereményüket kedden délutánonként 18 – 19 óra között , a Sas passzázs alatt (Szent-László tér 2 – 4.), az első emeleti székhelyen vehetik át. É érdeklődni Tiponut Tibornál lehet a 0740 – 974 952 telefonszámon vagy a ttiponucz@gmail villanypostacímen. A következő olajgyűjtést Nagyváradon előreláthatólag április 6-án, szombaton 10 és 14 óra között tartják a szokott gyűjtőpontoknál.

Neumann Andrea

Címkék: , ,