Hangverseny

2020.12.03. 18:21

Három kortárs hazai életérzés a filharmónia koncertjén

November 30-án került fel az internetre a nagyváradi filharmónia legújabb zárt kapus koncertjének felvétele, mely a tekintetben is új, hogy három hazai kortárs, Doina Rotaru, Dan Dediu és Adrian Iorgulescu kompozícióival hivatott tisztelegni Románia nemzeti ünnepe előtt, illetve az UCMR (Romániai Zeneszerzők és Muzikológusok Szövetsége) fennállásának 100. évfordulója alkalmából. A zenekart vezényelte Romeo Rîmbu állandó karmester, szólistaként közreműködött Emil Vișenescu, a bukaresti George Enescu Filharmónia klarinétművésze.

Tóth Gábor

Az egyedi kezdeményezést korábban már terjedelmesen beharangoztuk, talán bővebben is, mint ahogyan mondjuk egy hasonló magyar kortárszenei eseménnyel tette volna a helyi többségi sajtó, bár ezt addig nem tudhatjuk, amíg például a filharmónia részéről ez utóbbi típusú műsorkísérlet nem lesz.

Haydn, Mozart, Beethoven, Ponchielli, ifj. Johann Strauss, de Kodály, Ligeti, Reich vagy Glass csak néhány az elődök közül, akiket már egyaránt zenére ihletett az óra varázsa mechanikus és/vagy kozmikus értelemben a legkülönfélébb zenei műfajokban. Hozzájuk csatlakozott az 1987-ben eredetileg a Trio Contraste számára komponált, majd 2011-ben zenekarra átírt darabjával Doina Rotaru is (sz. 1951), aki 12 egységbe strukturált Órák avagy Ceasuri/Clocks c. szerzeményével (saját bevallása szerint egy hagyományos óra számlapjának elrendezésétől vezetve) szembeállítja egymással a fizikailag kattogó időt (többnyire a páratlan szakaszokban) és a szubjektív, elkerülhetetlenül fogyót (a párosakban). Nyilván fontos szerepet kap itt a különféle ütőhangszerek és pengetett húrosok finom munkája az időmérők egymásra tevődő ritmikájának visszaadásában. Néhány fúvós recitativo jelzi egy archaikus mindenség párhuzamos jelenlétét, s a mű során a mért idő hiábavalósága lassan, de biztosan, folyamatosan olvad, vész bele a végtelenbe, eleinte barátságos, majd baljós, misztikus, végül beletörődően lekettyenő hangon. A kifejezetten hallgatható kortársak sorában foglal helyet ez a kicsit világzenei eklektikájú alkotás. Remekül koncentrált munka volt a zenekar részéről az előadása.

Dan Dediu (sz. 1967), a Bukaresti Nemzeti Zeneművészeti Egyetem korábbi rektora hasonló lét-nemlét kérdéseket feszeget, de nem végtelen távlatokban, hanem a jelenben, és nem bánik kesztyűs kézzel a kétoldali érzelmekkel op. 161-es Elegia minacciosa (con Gnossienne-Mandala) avagy Fenyegető elégia c. 2017-es zenekari miniatúrájában, melyben tanúi lehetünk, hogy a lélek és test törékeny egyensúlyának, nyugalmának egysége kívülről kényszerűen asszimilált folytonos rémképek hatására miként alakul át a legmélységesebb reszketéssé, mígnem eljön az elkerülhetetlen utolsó csapás. Egyebek mellett vonós tremolók, baljós fúvóshangok, sötét tónusok, hirtelen jött crescendo-blokkok, tutti sforzando-csapások, egy parányi heterofónia (amíg a lélek megpróbálja utolérni saját dallamát), kis népi furulya- és tárogatóimitáció a kortárs életérzés receptjének összetevői. Időközben meg-megszólal az a bizonyos homályos Gnossienne-töredék is a zongorán, majd lassan elhatalmasodik mindenek fölött a sötét végzet, és ami biztos, biztos, végül 10+1 kegyetlen lesújtás csap nyakon mindent, míg bizonyosan porba nem hullik rendesen az a gondolkodni és érezni merő fej...

Derült égből szólista: minden különösebb képi átmenet nélkül, alig két másodperces vágással megjelenik ezután a filharmónia videóján a semmiből színpadon termett Emil Vișenescu, és folytatja a koncertet Adrian Iorgulescu Ipostaze II c. klarinétversenyével, amit a volt kultuszminiszter 2018-ban dedikált fent említettnek. Alig esett le a fejünk Dediunál, most leeshet az állunk is, mert ez a Iorgulescu-mű bizony klarinétost, illetve előírt hangszercserével basszusklarinétost is technikailag próbáló, ahogy azt előzetesen ígérték, bár hallottam már ennél merészebb klarinétkövetelményű művet is. Zenekarnak is kihívó, főként koordinációs szempontból, mintha a szólista és a hallgató-kísérő együttes folyamatosan elbeszélne egymás mellett, s csak néha-néha találkozna véleményük. Ebben is van kortárs virtuális kommunikációs érzés, nemde? Ellenben itt lényeges egymás keresése, s ez a szerzői koncepció része is. Dediu előzetes kíméletlensége után Iorgulescunál már kifejezetten groteszkül csonka gesztusmaradékok, félszavak dadognak egymásra, úgyhogy itt sem panaszkodhatunk az aktualitásra. Olyan zene ez, mintha a szerző a hátsó kapun osont volna be a posztavantgárd kertjébe ötleteket szüretelni egy háromtagú bővített mondatért (az egybeolvasztott három tétel: Agitato-Amaro-Burlesco). Ráadásul a klarinétossal énekhangon-szöveggel idéztet röviden ironizálva két ún. örökzöld városi folklórreminiszcenciát is, ahogy ő maga fogalmaz, „üledékeket” (Zaraza, valamint Ivanovici A Duna hullámain). Kifejezetten szórakoztató zene ez, ha az ember szereti ugyanazt a kölcsönös megértéshiány-zavart torzul visszatükrözve hallani koncerten is, amit minden nap tapasztalhat, amikor kimerészkedik fajtársai közé a virtuális térbe vagy netán az utcára.

Borítókép: a koncert egyik mozzanata

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában