Tűzvédelmi ellenőrzés a kórházakban

Bihar megye – Holnap reggeltől négy csapat
ellenőrzi a Bihar megyei kórházakat
és egészségügyi központokat,
tudtuk meg dr. Marius Pîrcioagatól, a Bihar
megyei Közegészségügyi
Hatóság igazgatójától.


Mint arról már beszámoltunk, a
bukaresti szülészeten bekövetkezet
tragédia következtében az
egészségügyminisztérium,
valamint a belügyminisztérium
közös rendelete szerint országszerte
vegyes ellenőrző csoportokat hoznak
létre a hatóságok, valamint a
sürgőségi
felügyeletek
(ISU)
képviselőiből. A csoportok minden
kórházban ellenőrzik majd azt, hogy
betartják-e a tűzvédelmi
előírásokat – azaz hogyan
építették meg és hogyan
használják a közüzemi
hálózatokat, mennyire
használhatóak a menekülési
útvonalak, megvannak-e a szükséges
oltási eszközök, illetve meg van-e
szervezve a
tűzvédelem.TovábbítjákA mai,
nagyváradi ülésen eldőlt:
nálunk négy ilyen vegyes csapat alakul,
mely mától kezdi el az
ellenőrzéseket. Az igazgató nem
árulta el az útvonalat, mivel, mint
mondta, nem szeretnék, ha a
kórházakban tudomást
szereznének az ellenőrzés
időpontjáról. „Tudjuk,
hogy nagy beruházásokat nem áll
módjukban végezni, de legalább a
minimállis előírásokat
tartsák be, például legyenek
tűzoltó készülékek,
tudják, hogy tűz esetén kinek mi a
felelőssége
.” –
közölte az igazgató. Azt is
hozzátette: az idén az ISU már
végzett ilyen ellenőrzést a
kórházakban, s akkor
megállapította a minimális
teendőket. Az ellenőrzés tíz
napig tart, az eredményeket
továbbítják a
minisztériumhoz. Ezt követően a
szaktárca elindítja majd a
közbeszerzési eljárásokat a
szükséges felszerelések
beszerzésére. 

Neumann Andrea



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter