Tűzoltók változatos helyzetekben

Tűzoltók változatos helyzetekben
Bihar megye – A Bihar megyei Cri§ana Sürgősségi Felügyelet elkészítette kimutatását az év első félévében kifejtett tevékenységéről. Tűzoltás mellett embereket és vagyonokat is mentettek.

A sürgősségi felügyelőség keretében működő tűzoltóegység munkatársai összesen 667 esethez szálltak ki Nagyváradon és Bihar megye szerte a január 1. és június 30. között eltelt időszakban, ami havi 111, napi 3,6 esetet jelent. Ez 0,1%-kal kevesebb, mint a tavalyi év hasonló időszakában. A kiszállásokból egyebek mellett 192 tűzeset, 97 egyéb sürgősségi eset – robbanószer elszállítása, áradásoknál nyújtott segítség stb. – volt, 14 esetben bajba jutott állatokat, 6 esetben embereket mentettek a lánglovagok, de környezetvédelmi bevetésük is volt, összesen 10. A kerti vagy egyéb földmunkák során előkerült 7 kézi gránátot, 15 gránátvetőt, s 21 lövedéket szállítottak el fél év alatt biztonságban az érintettek által riasztott, a sürgősségi felügyelőség keretében dolgozó pirotechnikai szakértők, akik 6 hónap alatt 31 ellenőrzött robbantást vezényeltek le. A félévi mérlegből kiderül az is: míg országos szinten átlagosan 10 perc a reakcióidő riasztáskor, Biharban ez mindössze 6 perc.

Egy halott, két sérült

Az elmúlt fél évben a legtöbb tűzeset magánvagyont érintett, otthonok, ezek berendezése, melléképületek, személygépkocsik váltak a tűz martalékává. Összesen 139 ilyen esetet regisztráltak. A leggyakoribb okokként a nyílt láng szabályellenes használatát, hőforrások óvatlan használatát, gyermekek gyufával játszadozását jelölték meg a tűzoltók. A Camelia Ro§ca szóvivő átal ismertett jelentés szerint fél év alatt egy ember vesztette életét tűzesetben, kettő súlyosan megsérült. Az időben érkezett segítséggel 34 ember életét mentették meg a tűzoltáshoz riasztott lánglovagok, a megmentett javak értékét 24.624.900 lejre becsülték. Veszélyes anyagok szállításának monitorizálásával is foglalkoztak a tűzoltók, összesen 345 ilyet jegyeztek január óta. Az időjárás szélsőséges megnyilvánulásai az idén jóval több munkát adtak a tűzoltóknak, mint az elmúlt évek során bármikor. Földcsuszamlások, kidőlt fák miatt eltorlaszolt utak felszabadításában, elöntött hidak, pincék, utcák vízmentesítésében vállaltak óriási szerepet a lánglovagok.

Gyorsmentők akcióban

A tűzoltóság keretében működő gyormentőszolgálat (SMURD) 1183 riasztást kapott fél év alatt, 1010 felnőttet és 65 gyermeket láttak el. Összesen 136 közlekdési balesethez szálltak ki, 118 esetben a tűzoltóság speciális alakulatára is szükség volt az áldozatok kiszabadításához.

 



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .