Turné a bábjátszás nagyasszonyának emlékére

Turné a bábjátszás nagyasszonyának emlékére

Nagyvárad – Pályi János
kecskeméti bábművész tegnap az
Orsolya óvoda gyermekei előtt mutatta be a
Vitéz László című
bábdarabot, melyet a tavaly elhunyt Kovács
Ildikó rendezett .


A tavaly elhunyt Kovács Ildikó, az
európai bábjáték egyik
nagymesterének emlékére
erdélyi, felvidéki,
kárpátaljai körútra indult
Pályi János kecskeméti
bábművész, a rendezőnő
egykori tanítványa. A
Kárpát-medencei turné egyik
állomásaként tegnap az Orsolya
óvodások előtt, ma pedig az
Árkádia
Bábszínházban került
bemutatásra a darab. Pályi János a
tegnapi előadást követően, lapunk
érdeklődésére elmondta
Kovács Ildikó,
Sepsiszentgyörgyön született,
számos romániai és
külföldi díjnyertes
előadás rendezője, a Mím7
pantomim csoport vezetője. Nevézhez
fűződik a kolozsvári
bábszínészet aranykora, de
többek között Nagyváradon,
Nagybányán, Temesváron,
Konstancán, Kecskeméten, Szebenben is
rendezett. Munkásságának
jelentőségét mi sem
bizonyítja jobban, hogy halálát
követően a pályatársak
összefogásával
életművének
bemutatására megjelenik a Kovács
Ildikó, Bábrendező című
könyv. Emlékének
megőrzéséről szól a
mostnati turné is: “Azt akarnánk, hogy
méltó helyet kapjon a
bábszínjátszás
történetébe.
Megérdemelné, mivel nagy
generációkat nevelet fel.” –
magyarázta a bábművész. A
turné egyébként a Nemzeti
Kulturális Alap
támogatásával valósulhatott
meg. 

Vásári
bábjáték


A Vitéz László
tradicionális vásári
bábjáték,
elkápráztatta az
óvodásokat, akik interaktívan
részt vettek a darabban és
bekiabálásaikkal segítettek a
piros sapkás, vidám
Lászlónak a paradicsomfejű
ördög, Mefisztó, Cuclifer, a
kövér kopasz szellem és a
Halál megleckéztetésében
is, az öreg molnár
búzájának – és nem
pulykájának- megőrlése
érdekében. A gyerekek nagy tapssal
jutalmazták meg Pályi János
bűbművész remek
játékát.

Mészáros Tímea