Turisztikai szakembereket képeznek

Turisztikai szakembereket képeznek


Bihar megye – Lezárult a jelentkezési
határidő a PKE
Közgazdaságtudományi Kara
által koordinált, uniós
finanszírozású idegenvezetői
és panzió–falusi
vendéglátó
képzésekre. Nagy volt az
érdeklődés a képzések
iránt.

 Hírportálunkon is olvashattak
már arról a két uniós
finanszírozású
képzésről, melyet a Partiumi
Keresztény Egyetem
(PKE)
Közgazdaságtudományi Kara, a szegedi
Katedra Alapítványi Szakképző
Iskola
közösen hirdetett meg a „Best
Practice gyakorlatokra alapozó,
panziós-falusi vendéglátó
és idegenvezető képzések
előkészítése és
lebonyolítása a
határtérség
turizmusáért” címmel. Ahogy a
címben is szerepel egy idegenvezetői és
egy vendéglátói
képzésről van szó, melynek
kivitelezésben a PKE képviseli a
vezérpartner szerepét. A projekttel
kapcsolatosan Bíró András
Csaba
, a házigazda intézmény
szerepét betöltő
Közgazdaságtudományi Kar
dékánja a pénteki
sajtótájékoztatón kifejtette:
az egyetem egyik legnépszerűbb
alapképzése a frissen akkreditált a
Kereskedelmi, turisztikai és
szolgáltató egységek
gazdaságtana szak, ugyanakkor a Menedzsment szak. A
projekt hozzájárul a két szak
hírnevének
öregbítéséhez, az
idegenforgalomban dolgozók számának
növeléséhez, és ami a
legfontosabb: a különböző
európai uniós pályázatokra
jelentkezők szakirányú
képesítésének
biztosításához.

Határmenti
együttműködés

Szakáli István
Lóránd
egyetemi adjunktus, a projekt
ötletgazdája elmondta, hogy a projektre a
Magyarország–Románia
Határon Átnyúló
Együttműködési Program

keretében kerül sor. A magyarországi
partner egy akkreditált képzést
biztosít. Ezt a tananyagot használja a
képzések során a PKE is.
Céljuk között szerepel, hogy a
romániai képzésanyagot is
akkreditáltassák, ezáltal ez lenne
az első ilyen jellegű magyar tannyelvű
képzés Romániában
(és akár más városokban is
beindíthatnák). Szakáli
kifejtette: a turizmus egy olyan szakterület
melynek magas szintű gyakorlásához
fontos feltételek megvalósulása
szükségesek. A szaktudás mellett a
tőke, és a helyi szintű
összefogás is rendkívül fontos.
A képzés célja a három
fontos tényező közül a
szaktudás biztosítása. Pajzos
Csaba
egyetemi adjunktus, projektmenedzser arra
hívta fel a figyelmet, hogy a turizmus
területén végzendő specifikus
tevékenységekhez elengedhetetlen a
szakmai felkészültség, nem csak
elméleti, hanem gyakorlati szinten.

Gyakorlati képzések


Az egy éves futamidejű program
keretében tavasszal Szegeden kezdődtek meg
a képzések, melyeket most –
magyarországi és helyi szakoktatók
közreműködésével –
megismételnek Nagyváradon. Eredetileg
20-20 fő a minimális
beiskolázási szám, ehhez
képest összesen hatvanan jelentkeztek a
két képzésre. Az intenzív,
400 órás képzések
után a résztvevők
záróvizsgát tesznek le, majd
oklevélben részesülnek. Zakota
Zoltán oktatási és
szervezési referens végül azzal
zárta a
sajtótájékoztatót, hogy
szándékuk szerint a
képesítést meg fogják
ismételni, és idővel akár
román nyelvre is lefordítják a
tananyagot, így további
szakértők bevonásával
román nyelven is megszervezhetnék. A
falusi vendéglátó
képzés tantárgyai között
egyébként – csak, hogy
néhányat említsünk –
szerepel Kertművelés,
Állattenyésztés
vendégportán, Gazdálkodás
Romániában,
Sütés-főzés egyaránt. Az
idegenvezetői képzés esetében
is találunk érdekes tantárgyakat,
mint például az Országismeret,
Művészettörténet,
Kommunikáció, Tematikus utak
tervezése, stb.

Mészáros Tímea

Címkék: , ,


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter