Turistacsalogató Nagyvárad

Turistacsalogató Nagyvárad
Keddi ülésén fogadta el a váradi helyi tanács a turistáknak kínált kedvezménycsomagot. Az Oradea City Card (Nagyvárad Városkártya) elnevezésű csomag magában foglal egy közszállítási kártyát, egy turisztikai térképet, valamint egy kis könyvecskét, melyben különböző kedvezményekre feljogosító szelvények lesznek.

Az önkormányzat célja ezzel az intézkedéssel növelni a városba látogató turisták számát, ami által nőne a fogyasztás Váradon és az üdülőtelepeken, ezáltal a város bevételei is növekednének, ugyanakkor ezzel az intézkedéssel ösztönöznék az embereket arra, hogy a tömegközlékedést vegyék igénybe, ami által a környezetszennyezés is csökkenne. Aki megveszi a csomagot, az abban található utazási kártyával az első érvényesítéstől számítva negyvennyolc órán át korlátlanul utazhat minden tömegközlekedési eszközön Nagyváradon és Szentmártonban, és a könyvecskében lévő szelvényeket felhasználva kedvezményesen látogathat el a városháza tornyába, az állatkertbe, a Körösvidéki Múzeumba és fiókintézményeibe, valamint a várban létesítendő múzeumokba, és a római-katolikus püspökség múzeumába, és ugyancsak kedvezményekben részesülhet a programban részt vevő hotelekben, bárokban, éttermekben stb. A szolgáltatáscsomagot hotelekben, újságárusoknál, könyvesboltokban, turisztikai látványosságok üzemeltetőinél, turisztikai irodákban és turisztikai információs pontoknál lehet majd megvásárolni.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter