Turista körutat szerveztek

Turista körutat szerveztek
Lezárult a Nagyvárad2020 online projektvetélkedő második próbája. A csapatoknak ez alkalommal egy képzeletbeli egyetemistát, Jürgent kellett vendégül lássák és elkalauzolják Nagyváradon.

A szervezők a körút állomásai mellett arra is kíváncsiak voltak, miért éppen abban a sorrendben és azokon a helyeken vezetnék végig a városon a vendégüket.

Lehet szavazni

Formai megkötést ezúttal sem kaptak a résztvevők, így nem meglepő, hogy különféle módokon és eszközökkel lettek bemutatva az ötletek és körutak, érkeztek szöveges, videós és térképes megoldások is. A beküldött munkákat az alábbi linken lehet megtekinteni: http://www.nagyvarad2020.ro/index.php/masodik-proba. A csapatok szurkolói január 12-től számítva 7 napon át szavazhatnak kedvenceik munkáira, ugyanebben az időszakban hozza meg a zsűri is a döntését. A szavazatokat a verseny hivatalos honlapján lehet megtenni: www.nagyvarad2020.ro. A versenyre való jelentkezés nem zárult le, az utolsó  próba meghirdetéséig folyamatosan be lehet kapcsolódni a kalandokba. Merjetek nagyot gondolni!