Napi adatok

2020.11.17. 12:39

Rekordszámú koronavírusos beteg van a kórházakban

10781447a

Fotó: Taimy Alvarez/AP/Shutterstock

A Bihar Megyei Prefektúra közleménye szerint november 17-én, reggel fél 9-kor Bihar megyében 546 személyt kezeltek kórházban koronavírus miatt. Bihar megyében eddig 7412-en gyógyultak ki a betegségből, valamint 314-en haltak meg. Eddig összesen 11269 koronavírusos esetet igazoltak, az új esetek száma ebből 318. Az aktív esetek száma 3543 a fertőzöttségi arány kedden 5,85 ezrelék volt.

Az új eseteket közül a legtöbben nagyváradiak, körülbelül 120-an, ezenkívül új koronavírusos személyeket igazoltak Berettyószéplakon, Alsótótfaluban, Réven, Mezőszakadáton, Tulkán, Érkörtvélyesen, Margittán, Érmihályfalván, Bondoraszón, Sólyomon, Biharpokloson, Vasaskőfalván, Belényesben, Várasfenesen, Csarnóházán, Székelyhídon, Nagyürögdön, Köröskisjenőben, Szombatságon, Vársonkolyoson, Illyén, Nagyszalontán, Papfalván, Biharlonkán, Bihardiószegen, Élesden, Diófáson, Pusztahollódon, Fugyivásárhleyen, Rényen, Esküllőn, Tótiban, Érsemjénen, Bályokon, Vedresábrányon, Szentandráson, Harangmezőn, Vaskohszikláson, Tenkén, Szentmártonban, Borson, Tataroson, Magyarcsékén, Szalárdon, Feketebátoron, Telegden, Körösgyéresen, Alsólugason, Céckén, Tisztásfalván, Bontesden, Vaskohon, Réven, Nagybojényen, Érábrányon, Vámoslázon, Olcsán és Dragánfalván. Az elmúlt napokban a legfiatalabb fertőzött két nyolc éves gyermek, egyébként nagyrészt az új fertőzöttek életkora 18-65 év közötti. A betegeket a Gavril Curteanu Városi Kórházban kezelik, a Pelican kórházban, a püspökfürdői rehabilitációs kórházban és a belényesi kórházban.

A Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) keddi közleménye szerint országos szinte 8262 új esetet regisztráltak. Országszerte 497 újratesztelt fertőzött személynek ismét pozitív lett a tesztje, ebből Bihar megyében 24-nek. Kedden 186 koronavírussal diagnosztizált személy haláláról érkezett jelentés, 110 férfi és 76 nő hunyt el, őket a Fehér, Arad, Argeș, Bákó, Bihar, Beszterce-Naszód, Botoşani, Brăila, Brassó, Călărași, Konstanca, Dâmbovița, Dolj, Galac, Gorj, Hargita, Hunyad, Ialomița, Iaşi, Máramaros, Mehedinți, Maros, Prahova, Szilágy, Szeben, Szucsáva, Teleorman, Temes, Tulcea, valamint Vaslui és bukaresti kórházakban kezelték.

Dumitru Țiplea prefektus vezetésével november 16., reggel 8 óra és november 17., reggel 8 óra között a rendőrök és csendőrök ellenőrzéseket végeztek, a járványügyi óvintézkedések betartását vizsgálták Bihar megyében. Összesen 4056 karanténban lévő személyt ellenőriztek és 2296 otthoni elkülönítésben lévőt. A hatóságok továbbá 97 kereskedelmi egységet is ellenőriztek és 177 tömegközlekedési eszközön is vizsgálódtak. Ezek során 383 szabálysértésbe ütköztek, 159-en csupán figyelmeztetést kaptak 224-en pedig pénzbüntetést, összesen 100.050 lej értékben. Ezeket az ellenőrzéseket 215 rendőr és 13 csendőr végezte. A közös járőrözéseken, vizsgálódásokon kívül a csendőrök saját csapatokkal is tartanak ellenőrzéseket, ezek során 19 szabálysértésbe ütköztek, 14-en csak figyelmeztetést kaptak, öten pedig pénzbüntetést is, 2.500 lej értékben. Az ISU tagjai is folyamatosan részt vesznek koronavírussal kapcsolatos missziókban, a jelzett időintervallumban 44 katonai tűzoltó vállalt szerepet a koronavírussal fertőzött személyek kórházba szállításában és figyelemfelhívó missziókban.

A Bihar megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) és Dumitru Țiplea prefektus továbbá felhívja a figyelmet, hogy a megelőzés a legfontosabb, tehát viseljenek maszkot, tartsák be a megfelelő fizikai távolságot és a sokat ismételt higiéniai szabályokat. ,,A hatóságok csak a polgárok támogatásával sikerül megoldják a jelenlegi helyzetet, csak közös erővel térhetünk vissza a normális életünkhöz” – szerepel a közleményben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában