Tüntetnek a fővárosban az egészségügyi rendszerben dolgozók

Fotó: Telegraf
Fotó: Telegraf
A Sanitas Szakszervezeti Szövetség több mint 7.500 tagja tüntetett csütörtökön a bukaresti George Enescu téren az egészségügyben és a szociális ellátórendszerben tapasztalható problémák miatt. A tiltakozók később a Győzelem térre vonultak.

A Sanitas elnöke, Leonard Bărăscu szerint az ország minden megyéjéből érkeztek résztvevők a megmozdulásra. A szakszervezetisek vuvuzelákkal felszerelkezve érkeztek. Többek között azt skandálták, hogy “Tolvajok”, illetve “Ti űzitek el az országból az orvosokat”, “Ha nem adtok, legalább ne vegyetek el” stb. feliratú táblákat tartottak a magasba.

A George Enescu téren tartott tüntetést követően a tiltakozók a Győzelem térre vonultak. A Sanitas tagjai elégedetlenek a 2017/153-as törvénnyel, amely szerintük egyenlőtlenségekhez és diszkriminációhoz vezet a bérezési rendszer tekintetében.
“A kormány hónapok óta egyebet sem tesz, csak mímeli, hogy érdekli azoknak a szakágaknak a sorsa, amelyeket ők maguk neveztek ‘nemzeti érdekeltségűeknek’. A kormányprogramhoz való ragaszkodást hozva fel ürügyként olyan intézkedéseket foganatosítanak, amelyek hátrányosan érintik az egészségügyben és a szociális ellátórendszerben dolgozókat. Hogy akarják megakadályozni a személyzet külföldre vagy magánintézményekhez való elvándorlását olyan intézkedésekkel, amelyek a bérek csökkenéséhez, az élelmiszerjegyek elvesztéséhez, több kötelező ügyelethez vezetnek?” – tette fel a kérdést szerdai közleményében a Sanitas elnöke.

A szakszervezet többek között azt követeli, hogy az egészségügyben és a szociális ellátórendszerben dolgozó minden alkalmazott – beleértve a műszaki és az adminisztratív személyzetet is – részesüljön a különleges munkakörülményekért járó pótlékban, hogy 2018. március 1-jétől kapják meg a beígért teljes béremelést, illetve hogy egész év folyamán részesüljenek az élelmiszerjegyekből.
A csütörtöki tiltakozást követően a Sanitas Országos Tanácsa eldönti, hogy mely dátumtól kezdenek általános sztrájkba, amennyiben nem teljesítik követeléseiket.
Szerdán a szakszervezet képviselői tárgyalást folyattak Tudose miniszterelnökkel, Marcel Ciolacu miniszterelnök-helyettessel, Ionuţ Mişa pénzügyminiszterrel, Lia-Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszterrel, Florian-Dorel Bodog egészségügyi miniszterrel, hogy megoldást találjanak követeléseikre.
Pénteken újabb egyeztetésekre kerülhet sor a szakszervezet és a kormány képviselői között.

www.agerpres.ro